Külügyi Közlöny 3. 1923

1923-11-30 / 11. szám

rozott állásra hivatalból történt kirendelése alapján vagy ugyanily .kijelölés útján történt megválasztása alapján foglal helyet; 2. ha olyan tisztviselői szövetkezetről vagy vállalatról van szó, amelynek tagjai kizárólag közszolgálati alkalmazottak. A tudományegyetemek (műegyetem) .és a főiskolák tanáraira, továbbá a nyugdíjas állami és államvasúti alkalmazottakra a jelen rendelet nem terjed ki. 3. A minisztertanács hozzájárulásával az illetékes miniszter megengedheti, hogy állami és államvasűti tisztviselők és egyéb alkalmazottak az 1. § alá eső állást vállalhassanak az Or­szágos Központi Hitelszövetkezetnek, valamint a „Hangya" Termelő, Értékesítő és Fogyasz­tási Szövetkezet, a Magyar Gazdaszövetség Szö­vetkezeti Központjának kötelékébe tartozó azok­nál a vidéki szövetkezeteknél, amelyek a helyi viszonyok miatt az ottlakó állami és állam­vasúti tisztviselők és egyéb alkalmazottak rész­vétele nélkül eredményesen nem működhet­nének vagy nem lennének megalakíthatok. A mmistertanácsnak esetenként megadott hozzájárulása alapján az illetékes minister kivé­telesen megengedheti továbbá azt is, hogy állami és államvasúti tisztviselők az 1. £ alá eső állást vállalhassanak olyan vállalatoknál, amelyeknél állami érdekből kívánatos, hogy a vállalat inté­zésében állami tisztviselő is részt vegyen. 4. Az oly állami és államvasúti tisztviselő vagy egyéb alkalmazott, aki az 1. § alá eső állást tölt be, kivéve a 2. §-ban meghatározott eseteket, köteles erről e rendelet életbelépésétől három nap alatt lemondani és lemondását köz­vetlen hivatali főnökének írásban bejelenteni. 5. §. A jelen rendelet nem zárja ki azt, hogy amennyiben a fennálló szabályok megengedik, a jelen rendeletben megjelölt tisztviselők és egyéb alkalmazottak a hivatalos időn kívül az 1. §-ban megjelölt vállalatoknál is végezhessenek a hiva­tali állásukkal összeférő olyan mellékmunkálato­kat, amelyek nem esnek a jelen rendelet 1. igában megjelölt állásokkal járó foglalkozás vagy működés körébe. 6. Nemzetgyűlési képviselővé megválasz­tott állami és államvasúti tisztviselőkre és egyéb alkalmazottakra képviselői megbízatásuk tartama alatt a nemzetgyűlési képviselők összeférhetet­lenségére vonatkozó jogszabályok irányadók. 7. §. Az ítélőbírákra, a kir. ügyészekre és a bírósági hivatalnokokra az összeférhetetlen fog­lalkozások tekintetében irányadó jogszabályok, .különösen a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. t.-c. 12. érintetlenül maradnak. 8. Ez a rendelet kihirdetésének napján lép életbe. Végrehajtásáról tárcájuk körében az egyes ministerek gondoskodnak. Budapést, 1923. évi október hó 19. napján. Gróf Hetiden István s. k., m. kir. ministerelnök. SZEMÉLYI HÍREK. Kinevezés és megbízatás. BeJitská Sándor nyng. in. kir. honvédelmi minister rendkívüli követté és meghatalmazott ministerré kineveztetett és a varsói m. kir. követség vezetésé­vel megbízatott *1923. évi október hó 26-án. Kinevezések. báró Vest Fedor ministeri segédtitkár I. osztályú követségi titkárrá 1923. évi október hó 18-án, dr. Ldhne András ideiglenes minőségű ministeri segédfogalmazóvá 1923. évi október hó 17-én, dr. gróf Semsey Andor ideiglenes minőségű minis­teri segédfogalmazóvá 1923. évi október hó 17-én. Címadományozás. dr. felső-eöri Bállagi-Pordány Béla ministeri tanácsos­nak saját kérelmére történő nyugalomba helyezése alkalmából kiváló szolgálata elismeréseül a helyette,s államtitkári cím 1.928 évi október hó 29-én, dr. Plesch Árpád ministeri .titkárnak saját kérel­mén' történő nyugalomba helyezése alkalmából a külügyi szolgálatban kifejtett érdemes tevékenysége elisnieréseül az I. osztályú konzuli cím lü'23. évi o któ ber hó 29-én. Áthelyezések. dr. Márffy-Mantwino Rezső I. oszályú követségi taná­csos a római m. kir. quirináli követségtől a központba, dr. Hedry István de eadem et de yenere Aha, I. osz­tályú követségi tanácsosi címmel felruházott II. osz­tályú követségi tanácsos a londoni m. kir. követség­től a római m. kir. quirináli követséghez, dr. kis-so'ymosi Magyary Antal II. osztályú követ­ségi tanácsos a berlini m. kir. követségtől a buka­resti m. kir. követséghez, dr. nagysötétági Hoff'mann Sándor ministeri segéd­titkár a központból a berlini m. kir. követséghez, Medgyessy Lász'ó alkonzul a prágai m. kir. követ­ségtől a központba. dr. Kail József követségi attaché a központból a prágai ni. kir. követséghez, dr. thuriki és komjátlwai Thurámszky László követségi attaché a központból a belgrádi m. kir. követséghez, dr. nevws Petravich Gyula konzuli attaché a köz­pontból a prágai m. kir. követséghez, [Vauira Alajos konzuli irodafőtiszt a cherbourgi tiszteletbeli m. kir. konzulátustól a magyar érdek­védelmet ellátó rio-de-jítneiroi holland kir.követséghez, Tischer Mik'ós konzuli irodafetiszt a kölni m. kir. konzulátustól a belgrádi m. kir. követséghez. Smidelius Mária ministeri iroda,tisztnő a párisi m. kir. követségtől a berni m. kir. követséghez, Kristóf Irén ministeri irodasegédtisztnő a berni in. kir. követségtől a milanói m. kir. konzulátushoz, Kirmayer Nándor hivatalszolga a központból a revali m. kir. követséghez.

Next

/
Thumbnails
Contents