Külügyi Évkönyv, 1941

TANULMÁNYOK - Az angol világpolitika történeti útja (dr. KOSÁRY DOMONKOS)

AZ ANGOL VILÁGPOLITIKA TÖRTÉNETI UTJA. írta: DR. KOSÁRY DOMOKOS. Milyen politika vezette Angliát, a középkori Európa északnyugati peremtáját, nagyhatalmi, majd világhatalmi álláshoz? Milyen politika igyekezett fenntartani a birodalmat, mely a mi századunkra a lakható föld s népességének több mint ^4-ét fogta már össze határai között? Akik erre feleletet kerestek, rendszerint az angol politika állandóságának kérdésével találták magukat szemben. A mindenkori részletek sokaságából, nagy távlattal, bizonyos alapvonásokat igyekeztek kiemelni. Rámutattak, egyrészt, hogy az angol politika erősen különbözött más európai népekétől, másrészt pedig, hogy benne századokon át lényegileg azonos elvek érvényesültek. Ez az állandóság nem egyik vagy másik néppel való viszonyát jellemzi. Anglia barátból ellenség lett és pedig érzelmi szempontok nélkül, ha hatalmi érdeke úgy kívánta. Anglia nem a „fixed alliances", állandó szövetségek elvét követte. Az egyes népek iránti magatartása a mindenkori európai hatalmi viszonyok változásaitól függött. Az angol politika lényegét, közhellyé vált klasszikus összefoglalással, a hatalmi egyensúly elvében látták meg, ami azt jelenti, hogy Anglia hideg pillantással felmérte a kontinens államait s ha az egyiket túlerősnek találta, ellene fordult, miközben szövetségesül igyekezett megnyerni a többi, többé-kevésbbé érdekelt európai államot. Az angol politikának ezt a tömör összefoglalását nagyrészt külső, idegen szemlélők nyújtották. A német Erich Marcks 1910-ben külön tanulmányban foglalkozott az angol politika egységességének kérdésével 1500-tól a huszadik századig. A világháború előtt Kjellén a nagyhatalmakról írt s rendkívüli visszhangot keltett művében külön figyelmet szentelt e kérdésnek. Szerinte Anglia a „gazdasági nagyhatalomtípushoz" tartozik, világrészekre terjed, s ezért jobban mint valaha kategorikus imperatívusza az angol politikának, hogy a részek összeköttetését biztosító fölényes tengeri erőt, a „naval supremacy"-t megtartsa. Ha pedig az európai szárazföldön egy „Übermacht" keletkezik, Anglia veszélyt érez, mert ez a hatalom, ha a határok körüli harctól már megszabadult, nyitva találja majd az utat tengeri hata-