Külpolitikai adatok az 1937. évről (Budapest, 1938)
Szocialista Tanácsköztársaságok Szövetsége
A kommunista párt: (RKP): A Sz.-ben csak ez az egy politikai párt létezik, mely az egyes köztársaságok szerint van szervezve és Moszkvában az összorosz kommunista pártban (WRKP) van egyesítve. A párt tagja a III. Internacionálenak (Komintern), amelynek vezetőségében domináló szerepet játszik. A párt legfelsőbb politikai szerve az ú. n. Politbüro, mely a Sz. legbefolyásosabb hatósága. Ennek tagjai Sztálin, Molotov, Kaganovics, Vorosilov, Kalinin, Andrejev, Koszior és Mikojan. A párt vezértitkára: Jozef Y. Sztálin (Dzsugasvili). Tagállamok: Az Unió tagállamainak mindegyikében, saját határain belül, a főhatalom kifejezője az illető állam Tanácskongresszusa, amely évenként egyszer ül össze. Időközben ennek egykamarás Központi Végrehajtó Bizottsága évenként háromszor tartja üléseit. Ennek elnöksége állandóan működésben marad. A végrehajtó szerv az illető állam Népbiztosainak Tanácsa. Változások az év folyamán: Alkotmányban: A Szovjet-Unió Legfelső Tanacsa, melynek kizárólagos hatáskörébe utalja a sztálini alkotmány a birodalmi törvényhozást, az év folyamán nem kezdte meg működését s így a valóságban a régi törvényhozási szervek, a Szovjet-Kongresszus és a Központi Végrehajtó Bizottság gyakorolták a törvényhozás jogát. A Szovjet-Kongresszus az új alkotmány végrehajtásával eltűnik a Szovjet-Unió közjogi életéből. Kormányban: Febr. 18-án meghalt Ordzsonikidze nehézipari népbiztos s helyébe Mezslauk neveztetett ki, akinek eddigi tisztét G. I. Szmirnov vette át. Ápr. 3-án Jagoda népbiztost letartóztatták s helyébe ápr. 5-én Halepszki hadseregparancsnok lépett. Ápr. 11-én Kalmanovics szovhoznépbiztost felmentették állásától és utódává Demcsenko helyettes népbiztost nevezték ki. Jún. 15-én Rosengolc külkereskedelmi népbiztost elmozdították, helyét azóta sem töltötték be. Júniusban Rudzutak helyettes kormányfőt, júl. 22-én Demcsenko szovhoz-népbiztost tartóztatták le. Aug. 2-án Kaminski egészségügyi népbiztost, aug. 15-én Grinko pénzügyi népbiztost mentették fel. Halepszki postaügyi népbiztost utóbb szintén felmentették. Aug. 24-én a nehézipari népbiztosságot kettéosztották, a „nehézipari népbiztosság" néven megmaradó felének új vezetőjévé Kaganovics vasútügyi népbiztos neveztetett ki, „gépipari népbiztosság" néven újjáalakult másik részének új vezetőjévé Mezslauk addigi nehézipari népbiztost nevezték ki. Szept. 11-én Ljubimov könnyűipari népbiztost felmentet-