Külpolitikai adatok az 1937. évről (Budapest, 1938)
Szocialista Tanácsköztársaságok Szövetsége
lék. Okt. 18-án Veicer belkereskedelmi népbiztost, okt. 16-án Ruliimovics hadiipari népbiztost, okt. 22-én Mezslauk gépipari népbiztost mentették fel és utóbbit visszahelyezték a tervbizottság elnöki székébe, az ebből az állásból elmozdított G. I. Szmirnov helyébe. Okt. 30-án Csernov földmíveiésiigyi népbiztost, dec. 30-án Ivanov faipari népbiztost mozdították el. Dec. 30-án felállították az új haditengerészeti népbiztosságot, melynek első népbiztosa P. A. Szmirnov, addigi helyettes népbiztos, a politikai megbízottak főnöke lett. A kommunista pártban: A Kirov meggyilkoltatása óta folyó párttisztogatás mind véresebb formát öltött. Zinovjev és társainak agyonlövetése után január második felében a Pjatakov—Radek-féle monstrepör következett, mely a párt 13 tekintélyes tagjának kivégzését eredményezte. A trockista pörök kivizsgálásakor kitűnt, hogy az ellenzéki mozgalom nagyobb méreteket vett a pártban, mint eleinte gondolták, s ezért a párt vezetőembereinek egész sora börtönbe került. A párttisztogatás azonban súlyos hátrányokkal járt, mert a trockista vádtól való félelem hatása alatt megbénult a párt politikai tevékenysége. A sztálinizmus elvei nem lévén lefektetve, senki sem tudta, hogy minő tanokat lehet hirdetni trockizmus gyanúja és vádja nélkül. Sztálin és a pártvezetőség a helyzet felismerése után erősen ostorozták a mindenütt mutatkozó közönyösséget és különféle propaganda-kurzusokkal a vezetőelemek színvonalát emelni törekedtek. A hadsereg is lassan kivonta magát a párt befolyása alól, ami fölkeltette Sztálin gyanúját annak megbízhatósága iránt és maga után vonta Tuhacsevszki marsall és társainak kivégzését s a parancsnokok tömeges leváltását és bebörtönözését. A párt tisztogatás következtében meggyengült keretek felfrissítése érdekében Sztálin — bár a pártonkívüli tömegekkel is keresett kapcsolatot, — december második felében utasítást adott, hogy a párt megerősítése céljából új tagokat vegyenek fel. Az év folyamán a kommunista pártból másfél millió tagot zártak ki. Fontosabb események az év folyamán: Belpolitikában: Szovjet-Oroszország az év folyamárt súlyos belpolitikai válságon ment át. A hadsereg, a gazdasági élet vezetői, a munkások és parasztok bizonyos köreiben kedvezőtlen hangulat alakult ki a politikai és gazdasági rendszer ellen. A bizonytalanság érzése odáig fokozódott, hogy veszélyeztette Sztálin és a kormány tekintélyét úgy a pártban, mint azon kívül. E mozgalom véres elnyomása dominálta az egész év belpolitikai helyzetét és maga után vonta nem csak a kommunista párt, hanem a birodalom katonai és gazdasági elgyengülését is.