Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2009

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2009

324 B Magyar Külpolitikai Évkönyv • 2009 De, tisztelt ünneplő közönség, mi, akik itt ma összegyűltünk, a piknik egykori kitalálói, megszervezői és résztvevői, azok az egykori keletnémetek, akik életük döntő fordulatát élték meg itt, mi jól tudjuk, hogy ezt a dicső folytatást akkor senki nem látta előre. És bár a további nemzetközi események fényéből nyilván nem kell, sőt nem is lehet, felesleges és a történteket megcsonkító lenne kiragadni a pikniket és az NDK-sok áttörését - ez az emlékmű mégis annak a bizonyos pillanatnak szól, 1989. augusztus 19-e délutánjának. Ez az emlékmű emancipálja ama nap eseményeit és szereplőit. Saját értékeiknek, önmagukban vett érdemeiknek és érzéseiknek állít örök emléket. Megörökíti a pikniket szervező polgárok olthatatlan vágyát a határok nélküli Európába való hazatérésünk iránt, dicsőíti elszántságukat és ügyességüket, ahogy ezt az akkori akadályok ellenére megszervezték. Kőbe faragva örök jele lesz ez az emlékmű az NDK-s polgárok életüket is kockáztató kétségbeesett bátorságának, a nagy menekülésnek, és a szabadulás hihetetlen élményének. Igenis, nagy eseményre emlékezteti ez a szobor a magyarok és németek nemzedékeit. Tisztelt Egybegyűltek, kedves soproniak, kedves német és osztrák vendégeink, ez a nap akkor is emlékművet érdemelne, ha a következmények teljesen másként alakultak volna. Akkor is messze túlmutatna önmagán, és emlékezésre méltó lenne a tény, hogy több mint hatszáz ember a német nemzet fallal, szögesdróttal, lőparanccsal elválasztott és bezárt részéből ki tudott törni, és el tudott jutni a német nemzet szabad részéhez. Hiszen minden ember, és minden ember szabadsága óriási érték. Ha más lett volna a folytatás, akkor is az utókor elismerését érdemeli a szolgálattevő magyar határőrparancsnok, Bella Árpád felelős és bátor döntése, amely elhárította a lehetséges tragédiát, és szabaddá tette az utat. Kedves német vendégeink, megrendülten fordulok Önökhöz, akik húsz év után visszatértek erre a helyre. Ismerjük a fényképeket, a filmfelvételeket, örökre belénk vésődtek az arcok a nyitott kapu felé rohanva, azután a sírás, a könnyek és a szabadulást szinte el sem hívő nevetés a túloldalon. Ismerjük a családtól elsodródott gyerek történetét, akiért egy osztrák határőr még át tudott jönni. Tudom, nem könnyű találkozni a húsz évvel ezelőtti önmagunkkal, szembesülni azzal, mi lett reményeinkből, mi lett belőlünk. De ez egy olyan hely, és olyan pillanat, amelyet érdemes felidézni és újra átélni, hiszen nagyszerű volt. Kívánom, hogy merítsenek erőt ebből a látogatásból és találkozásból, hiszen éppen ez minden ünnep értelme. A Páneurópai Piknik értelmi szerzői és megvalósítói Debrecentől Sopronig, nem engedték, hogy feledésbe merüljön. Társakat találtak megőrzéséhez, húsz éven át rendszeresen megemlékeztek róla, gyarapították az emlékjele-