Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2009

I. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének eseményei - 2009

138 I . ' . Magyar Külpolitikai Évkönyv • 2009 JÚNIUS Június 2. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke átvette az olasz Szolidaritás Lovagrend­jének Csillagkeresztjét, a Lovagrend legmagasabb fokozatú kitüntetését, ame­lyet Giorgio Napolitano, olasz köztársasági elnök adományozott a magyar házelnöknek a magyar-olasz kapcsolatok fejlesztése, ápolása terén kifejtett tevékenységéért. A kitüntetést, Gian Battista Campagnola, Olaszország bu­dapesti nagykövete adta át Szili Katalinnak. Június 2. Frank-Walter Steinmeier német alkancellár-külügyminiszter Budapestre láto­gatott és Balázs Péter külügyminiszterrel együtt, a Budapestre akkreditált EU és NATO-nagykövetek jelenlétében, közösen leplezte le azt az emléktáblát, amely a budapesti Külügyminisztérium falán a húsz évvel ezelőtti határnyi­tás európai jelentőségére hívja fel a figyelmet. Frank-Walter Steinmeier meg­beszélést folytatott magyar partnerével, majd mindketten nemzetközi sajtó­értekezletet tartottak, ahol kiemelten méltatták a berlini szövetségi kormány támogatását is élvező budapesti Andrássy Gyula Egyetem jelentőségét, amely az egyetlen német nyelvű felsőoktatási intézmény a német nyelvterület hatá­rain kívül. A két miniszter közös nyilatkozatban rögzítette a két ország elkö­telezettségét az egyetem fejlesztése, valamint elismertségének növelése iránt. Frank-Walter Steinmeiert, Iván Gábor szakállamtitkár társaságában fogadta Bajnai Gordon miniszterelnök. Látogatása végén a német külügyminiszter előadást tartott a vasfüggöny leomlásának 20. évfordulója alkalmából az MTA dísztermében rendezett ünnepségen. Június 3. Sólyom László köztársasági elnök táviratban fejezte ki mély együttérzését Luiz Inácio Lula da Silva brazil és Nicolas Sarkozy francia elnöknek az Air France Rio de Janeiro-Párizs járatának 228 áldozatot követelő tragédiája miatt. Június 3. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke Varsóban részt vett és felszólalt a len­gyel parlament két házának együttes ülésén, amelyet az 1989. június 4-én megtartott első szabad lengyelországi választás emlékére tartottak. Az Or-

Next

/
Thumbnails
Contents