Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2009

I. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének eseményei - 2009

I. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK ESEMÉNYEI WB Ê 105 szággyűlés elnöke Varsóban részt vett a visegrádi országok parlamenti elnö­keinek konferenciáján is, amelyen közös nyilatkozatot fogalmaztak meg két témakörről, az energiabiztonságról és az EU keleti partnerségi programjáról. Június 3. A magyarországi látogatáson tartózkodó Poul Nyrup Rasmussent, az Európai Szocialisták Pártjának elnökét Lendvai Ildikó MSZP elnök társaságában fo­gadta Bajnai Gordon miniszterelnök. Rasmussen Szegeden részt vett és fel­szólalt az MSZP EP-kampányzáró rendezvényén. június 3. Bajnai Gordon miniszterelnök a Külügyminisztérium szakállamtitkárává ne­vezte ki Czukor Józsefet és Iklódy Gábort. Június 3. A Kormány rendeletet alkotott a magyar-laoszi pénzügyi együttműködési keretprogram kialakításáról szóló megállapodás kihirdetéséről [115/2009. (VI. 3.) Korm. rend.], valamint az egyes nemzetközi pénzügyi intézmények­nél Magyarországot képviselő kormányzó és helyettes kormányzó felmenté­séről, valamint új kormányzó és helyettes kormányzó kinevezéséről. [1081/2009. (VI. 3.) Korm. hat.] Június 3-4. Bajnai Gordon miniszterelnök, akit elkísért Iklódy Gábor szakállamtitkár Len­gyelországba látogatott. A dél-lengyelországi Wieliczkában Donald Tusk len­gyel miniszterelnök munkavacsorán látta vendégül magyar, szlovák és cseh kollégáját, majd a V4 kormányfők áttekintették a lengyel elnökség alatt elért eredményeket, illetve meghatározták a júliusban kezdődő magyar elnökségi időszak legfontosabb témaköreit. Bajnai Gordon lengyelországi látogatásá­nak második napján, Krakkóban rövid kétoldalú megbeszélést folytatott Do­nald Tusk lengyel kormányfővel és Jan Fischer cseh miniszterelnökkel, majd részt vett és felszólalt a balti országok, Románia, Szlovénia kormányfőinek és Németország kancellárjának részvételével tartott, a kommunizmus buká­sának 20. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségen. Június 4. A Kormány rendeletet alkotott Közép-Európai Felsőoktatási Csereprogramnak az EU Miniszterek Közös Bizottsága által jóváhagyott egységes szerkezetű szövege kihirdetéséről [116/2009. (VI. 4.) Korm. rend.] és határozatot hozott a Magyar-Szlovén Kisebbségi Vegyes Bizottság X., a Magyar-Szlovák Kisebb­ségi Vegyes Bizottság VIII., a Magyar-Horvát Kisebbségi Vegyes Bizottság X.

Next

/
Thumbnails
Contents