Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2007
II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2007
Engedjék meg, hogy Genfre irányítsuk tekintetünket, ahol szintén fontos reformok következtek be. Az Emberi Jogi Tanács végre a magas elvárásoknak megfelelően kezdett el működni. Az emberi jogi általános felülvizsgálati eljárással kapcsolatos konszenzusnak világos üzenete van: valamennyi ország emberi jogi gyakorlatát rendszeres időközönként megvizsgálják, s így egy ország sem lesz mentes a tüzetes nemzetközi vizsgálattól. Ahhoz azonban, hogy ez az eljárás valóban tartalmasan működjön, hiteles és átfogó mechanizmust kell kiépítenünk; alapvetőnek bizonyulhatnak majd e szempontból az emberi jogi testületek és a civil szervezetek hozzájárulásai. Az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok jobb védelme érdekében továbbra is hatékonyan működik a különleges eljárások rendszere, a védelem egyedülálló hálózata, az emberi jogi visszaélések áldozatainak segítésére. A emberi jogi speciális jelentéstevők és független szakértők folytatták a munkájukat, hangjukat kölcsönözve azoknak, akik a közben nem tudtak szólni, amikor az Emberi Jogi Tanács még az intézmény fejlesztésére összpontosított. Szilárd meggyőződésünk, hogy az emberi jogok nap mint nap tapasztalható megsértése nyomán mind a tematikus, mind az ország-specifikus mandátumok érvényben maradnak. E téren egyetértünk a Főtitkár úrral, aki hangsúlyozta, hogy az emberi jogok minden előforduló megsértéséhez egyenlő alapokról kiindulva kell viszonyulni; hogy valamely országnak nincsen hozzárendelt emberi jogi speciális előadója, az nem mentesíti az országot az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, illetve más emberi jogi dokumentumok alapján keletkezett kötelezettségeitől. Szeretnék néhány gondolatot szentelni az országom egy kedvelt ügyének szentelni. Nagy elégedettséggel üdvözöltük az Emberi Jogi Tanács nemrég hozott döntését, miszerint kisebbségi ügyekkel foglalkozó fórumot létesít. Bízom benne, hogy ez a fórum hasznos platform lesz nemzeti vagy etnikai, nyelvi és vallási ügyeknek a kisebbségek, a kormányzatok és más érdekeltek közötti megtárgyalására, az ezekről való eszmecserére. * Engedjék meg, hogy külön hangsúlyt adjak a női egyenjogúságnak. Szilárdan hisszük, hogy szükség van a nőknek a döntéshozatali folyamatokba történő hatékony bekapcsolására mind a nemzeti, mind a nemzetközi szinteken. E téren Magyarország támogatja a jelenleg folyó vitát a nemek közötti egyenlőség megerősítéséről, és üdvözli az egész ENSZ-rendszer hálózatában a nemek egyenrangúvá tétele irányába tett lépéseket. Március 30-án tanúi voltunk a Fogyatékossággal Elő Személyek Jogairól Szóló Egyezmény aláírási ceremóniájának. Ez az új nemzetközi okmány javítani fogja a világszerte élő majdnem 650 millió fogyatékos személy életkörülményeit, miután egyenlő lehetőségeket biztosíthat számukra az élet valamennyi területén. 320