Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2007
II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2007
Lévén, hogy hazánk fogadta el másodikként ezt az Egyezményt és Jegyzőkönyvét, reméljük, hogy ezek hamarosan hatályba lépnek. * Hét évvel ezelőtt kormányaink figyelemre méltó ígéretet tettek a világnak: aláírták a Millenniumi Nyilatkozatot. Mindenképpen vannak már bizonyos eredmények e dokumentumban foglalt célok elérésében. Ám ha nem fokozzuk erőfeszítéseinket, lesznek olyan régiók földünkön, amelyek 2015-re nem érik el a Millenniumi Fejlesztési Célokat. Hangsúlyoznunk kell a nemzeti politikák és fejlesztési stratégiák központi szerepét is e célok elérésében. A fejlődés fenntarthatósága jelentős mértékben a nemzeti tulajdonláson és vezetésen múlik. Globális szinten az ENSZ-nek komparatív előnye van a nemzeti fejlesztési tervek elkészítéséhez, illetve megvalósításához nyújtandó technikai segítséget illetően. Teljes mértékben támogatjuk az ENSZ-rendszer teljes körű koherenciájával foglalkozó testületnek a világszervezet rendszerének hatékony működésére, az ügynökségei közötti együttműködésre, kiszámíthatóságára, illetve elszámoltathatóságára irányuló javaslatait. A Millenniumi Fejlesztési Célok az alapvető jogokkal kapcsolatos globális elkötelezettséget tükrözik, amely alapvető jogokat biztosítani kell, ha valóban erősíteni szeretnénk demokráciáinkat. A demokráciába beletartozik a fenntartható gazdasági fejlődés feltételeinek létrehozása is, ami az emberek számára - a megfelelő álláslehetőségeken keresztül - hozzáférést biztosít legteljesebb személyes fejlődésük feltételeihez. Különösképpen örömmel vesszük, hogy Magyarország megoszthatja a politikai és gazdasági átmenettel kapcsolatos tapasztalatait, egyrészt az ENSZ Demokrácia Alapja Tanácsadó Testületének (Advisory Board of the UN Democracy Fund) tagjaként, másrészt a Budapesten működő Demokratikus Átmenet Nemzetközi Központján (International Center for Democrfatic Transition - ICDT) melynek partnerségi megállapodása van az ENSZ Demokrácia alapjával, felelőssége van az intérményfejlesztéssel, valamint a demokráciafejlesztéssel kapcsolatos kihívásoknak megfelelésben. Mint a Nobel-díjas közgazdász Sen mondta: „Az országoknak nem demokráciára kell alkalmasnak lenniük, hanem a demokrácia révén kell alkalmassá válniuk." Magyarország mint feltörekvő donor elszánt arra, hogy megfeleljen az Egyesült Nemzetek Szövetsége Millenniumi Nyilatkozatában és a Millenniumi Fejlesztési Célokban megfogalmazott kötelezettségeknek. Készek vagyunk arra, hogy az Európai Fejlesztési Konszenzussal (European Consensus on Development), illetve a Támogatás Hatékonyságáról szóló Párizsi Nyilatkozattal (Paris Declaration on Aid Effectiveness) összhangban fokozzuk hivatalos fejlesztési segélyezésünket. Ugyanakkor meggyőződésünk, hogy a támogatások volumenének növelése önmagában nem vezet feltétlenül a Millenniumi Fejlesztési Célok 321