Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2007

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2007

legalább két ügy. Egyik oldalról: kül- és biztonságpolitikai kérdés, nem vitakérdés; másik oldalról pedig a magyar fogyasztók biztonságos ellátásának a kérdése. Amikor Magyarország a maga álláspontjának ismertetésében vívta a vitáit, azokban a hetekben találkoztam Tony Blair miniszterelnök úrral a Downing Streeten, magyarázva neki a magyar álláspontot. Mit gondolunk, mi van a szándékaink mögött, miért bonyolult ez a kérdés Magyarország számára; egy olyan ország számára, amely az Európai Unió tagállamai közül talán a leginkább függ a gázimporttól, ráadásul az orosz gázimporttól. Tony Blair többször visszakérdezett, apró megjegyzéseket tett, aztán a végül azt mondta: ez nem külpolitikai, hanem fütéspolitikai kérdés. Merthogy az természetes, hogy ha két ilyen nagyon különböző természetű kérdés találkozik össze - egy regionális és egy hovatovább globális politikai, biztonságpolitikai kérdés — a maga összefüggéseivel, és az a kötelezettség, hogy el kell látni az országot, fűteni kell a lakásokat, ennek más a természete, mint egy kihívásénak a kormány számára. E között a két ügy között konfliktus van. Hozzáteszem: ez persze nem csak magyar konfliktus, ez sokaknak a konfliktusa. Mi magyarok éppen a korábban jellemzett függőségünk okán vagyunk érzékenyebbek erre a konfliktusra, és a megoldás is nehezebb. Ha pedig figyelembe vesszük, hogy ez a konfliktus - utalva a korábbi szólásra: „a lányomat szidom, hogy a menyem is értse" - arra is alkalmas, hogy kifejezzen sokkal több dologról szóló dilemmát is, akkor az egész vita szélesebb értelmet nyer. Nagyon egyértelműen szeretném sokadszor elmondani az álláspontunkat. Egyrészről bolond az az ország, amelyik örül annak, ha egy stratégiailag fontos szolgáltatás vagy termék megvásárlásában egy vevőtől függ. Aki egy valakitől függ, az kiszolgáltatott. Aki kiszolgáltatott, az joggal érezheti úgy, hogy könnyen csorbát szenvedhet a nemzeti szuverenitás. Másik oldalról pedig: felelőtlen az az ország, amely a mellé a kötelezettsége mellé, hogy ilyen esetben diverzifikáljon, ugyanolyan erővel nem teszi mellé azt a kötelezettségét, hogy elegendő mennyiségű forráshoz jusson hozzá; minél diverzifikáltabb forrásokból elegendő menynyiséget, azaz irány, forrás és egyéb tekintetben. Ennek a két pillérnek az egyensúlyát keressük. Nekünk egyébként is az a jó, ha ilyen kérdésekben — amikor erősek az eladók pozíciói - úgy erősítjük a vevők pozícióját, hogy sok vevő együttműködik. A napnál is világosabb, hogy az európai közös energiapolitikának nagyon egyértelmű alapjai vannak a közös érdekben, mert az igazi egyensúlyt az teremti meg, ha az erős eladóval szemben erős vevők állnak. Az Európai Unió - együttesen azzal a piaccal, ami 2025-re 800 milliárd köbméter gázt fog elfogyasztani - már bizony komoly vevő. Ezért természetes módon ebben vagyunk érdekeltek. Ismétlem: természetes módon. Közös politikának azt tekintjük, aminek nemcsak közös céljai, hanem a célok elérésére alkalmas működő eszközei is vannak. A brit elnökség alatt vetődött fel a közös európai energiapolitika kérdése. Ott voltam azon az értekezleten, nem volt oly régen, talán másfél éve Newhamptonban. Egyik oldalról sok az idő, másik oldalról nem is sok ilyen nagy vállalkozás elindításához. 255