Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2007

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2007

ben kissé visszafogott Franciaország ismét nagy ambíciókkal tekint az előttünk álló közös feladatokra. Az a meggyőződésem, hogy Párizs kész és képes lesz vezető szerepet játszani az alkotmány-szerződés ügyének mindenki számára elfogadható megoldásában. Ezt várjuk Franciaországtól, és azt hiszem, ez így is fog történni. * Néhány hete egy ugyancsak külpolitikai tárgyú beszédben idéztem azokat a történészeket, akik a mögöttünk hagyott évszázadot az úgynevezett rövid huszadik századnak nevezték; rövidnek, amely az első világháború megindításával kezdődött és a hidegháború végéig tartott. Nem szívesen emlékezünk vissza erre az évszázadra, különösen itt, Európában. Van azonban, amire annál szívesebben emlékszünk. Nevezetesen arra, hogy a legmesszebbre tekintő európaiak a hidegháború és a megosztottság kellős közepén nagyszerű eszméket fogalmaztak meg 1950. május 8-án Robert Schumann néhány száraz mondattal elindította a legújabb kori történelem talán legprogresszívabb folyamatát, az európai integrációt. Tennivaló az elmúlt fél évszázad eltelte után is akad bőven. Schumann annak idején a szénről és az acélról beszélt, mi pedig mostanában az olajról, a gázról, az energia megújítható forrásairól. Sok szót ejtünk erről. Ezekre a mondatokra még azok is felkapják a fejüket, akik a külpolitikai beszédek iránt kevéssé érdeklődnek és úgy gondolják, hogy ezek a hétköznapok nyelvére és történéseire nehezen lefordítható kérdések. De ha energiáról és gázról van szó mostanában, itt ebben a régióban és Magyarországon, akkor fölcsillannak a szemek és mindenki érdeklődő tekintettel néz a miniszterelnökre. Nos, hogy' is állunk ezzel a kérdéssel? A vitákat látva hadd tegyek egy előzetes megjegyzést! Nem tudom, hogy tolmácsainkat nehéz helyzetbe hozom-e, amikor hivatkoznék egy magyar szólásra: „lányomat szidom, hogy menyem értsen belőle". Amikor hallgatom ezeket a vitákat, akkor nem egy esetben azt gondolom, hogy ezek a viták nem csak rólunk szólnak. A „menyekről" most több szó ne is essék, mert hibát vétenék azzal, ha megpróbálnám azt is kifürkészni, hogy ezeknek a megjegyzéseknek még kik a címzettjei, és hogy a vita mögött igazából milyen - nemcsak lokális nemzeti, hanem regionális, sőt globális - biztonsági és stratégiai kérdések vetődnek fel. De muszáj érteni ennek a kérdésnek az összetettségét. Hadd mondjak egy-két számot és Magyarország számára megkerülhetetlen tényeket! Magyarország energiafelhasználásában a gáz aránya 40 százalék. Ez egy elég nagy arány ahhoz képest, hogy alig van saját gázkészletünk; olyannyira alig, hogy a felhasznált gáz 80 százalékát külföldről szerezzük be. Már ez sem jó hír. Aztán - hogy tetézzük a gondokat - tegyünk hozzá még egy számot: az import 85 százaléka egyetlenegy országból jön, Oroszországból, lényegében egyetlenegy szállítótól. Ezek a számok jól mutatják, hogy Magyarország számára az energiakérdés - ezen belül a gázszállítások kérdése - egyszerre és egyidejűleg 254