Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2006

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2006

ismerjük és nyitott szívvel közelítünk hozzá, szilárd alapja lehet az olyannyira kívánatos jelenkori együttműködésnek. És a mi együttműködésünknek különös esélyt ad az, hogy így az Európai Unióban is jelentős szerepet játsszunk. Mit tehetnek a köztársasági elnökök ezért az együttműködésért, amikor napi ügyek és politikai nézeteltérések megoldása nem tartozik az elnöki szintre? Nos, mi demonstrálhatjuk a párbeszéd lehetőségét és hasznosságát. Ha a pártok napi politizálása esetleg az imént említett célok ellen hatnak is, mi felmutathatjuk, hogy van a politikának egy perspektivikusabb, elvi és történelmi alapokra építő rétege is. A gazdasági fejlesztési közös projektek sem az elnökök dolga; de ezeket támogatjuk országunkban, és propagálhatjuk az együttműködést nemzetközi fórumokon és színtéren. A mi lehetséges feladatunk az, hogy hosszú távú stratégiai együttműködésen dolgozzunk. Szándékosan nem a „megbékélés" kifejezést használom, bármennyire is szokásos manapság a német-francia vagy az olasz-osztrák megbékélést példaként említeni. Ugyanis annak ellenére, hogy voltak közöttünk konfliktusok, sőt súlyos sérelmek, de háborúk sorával súlyosbított szembenállás magyarok és szlovákok között nem volt, mint például a németek és franciák között. Ezért tehát nem a megbékélés szónak, hanem az együttműködés kifejezésnek van itt helye, ami alatt a jóindulatú és felszabadult kölcsönösséget értem; párhuzamként és még inkább követendő példaként a svéd-finn viszonyt említhetem. Szerencsének tartom, hogy az együttműködést két olyan köztársasági elnök szorgalmazhatja, akik egyetemi tanárként kapcsolatban állnak az ifjúsággal, és szakmájuk-pályájuk is őket az objektivitásra predesztinálja. Az együttműködés akkor lehet sikeres, ha nem áll meg politikai és taktikai gesztusoknál, hanem megteremti a saját alapjait. Ilyen szükséges alap az egymás megismerése. (...) Hogy a történelmünkről és a jelenlegi helyzetről kölcsönösen tájékozódhassunk, ahhoz megfelelő források kellenek: sajtó, könyvek, tankönyvek, Internet-es portálok. Épp ilyen fontos a személyes érintkezés is, vagyis a civil kapcsolatok, a turizmus, egyetemek közös programjai, és így tovább. Nagyon fontos a szomszéd nyelvének ismerete. Szlavisztikai intézeteinkben - így Piliscsabán is - sok magyar egyetemista tanul szlovákul; és jó lenne, ha az itteni hungarológiai tanszékek diákjai között több szlovák is lenne. De ennél fontosabb a Szlovákiában élő magyarok kétnyelvűsége; ezt érdemes lenne mindkét nemzet részéről megőrzendő többlet értéknek tekinteni, s ennek megfelelően támogatni és fejleszteni. Büszke vagyok a szlovákiai magyar közösségre azért, hogy ilyen magas szinten és magától értetődően őrzi és fejleszti magyar anyanyelvét, az itteni irodalom a magyar irodalomnak nagyon értékes része. E közben a szlovák államnyelv elsajátítása, az ezen alapuló tájékozottság ugyancsak nagy előny, és a szlovák kultúra közvetítése Magyarországon magyar nyelven igen nagy teljesítmény. Az együttműködés megalapozásához tartozik a közös európai értékek engedmény nélküli és szakadatlan képviselete. Az Európai Unió három alapszabadsága mellett olyan értékek és elvek tartoznak ide, mint a szubszidiaritás elve, a 312