Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1995
II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 1995
18. Cikk A jelen Szerződés nem érinti a Feleknek más államokkal kötött érvényes két- és többoldalú szerződéseiből fakadó jogait és kötelezettségeit. 19. Cikk A Szerződő Felek a jelen Szerződés értelmezésével vagy alkalmazásával kapcsolatban közöttük felmerülő vitákat mindenekelőtt konzultációk, közvetlen tárgyalások, tényfeltáró, egyeztető és békéltető eljárás útján rendezik. Amennyiben a vitát ésszerű idő alatt nem sikerül ezen a módon mindkét Fél megelégedésre rendezni, a Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy kizárólag a nemzetközi jog, az ENSZ Alapokmánya és az EBEÉ dokumentumai szerinti egyéb elfogadott vitarendezési módhoz folyamodnak, kölcsönös megegyezés alapján. 20. Cikk A jelen Szerződést tíz évre kötik. Hatálya ezt követően automatikusan meghosszabbodik újabb ötéves időszakokra, amennyiben a Felek egyike nem értesíti a másik Felet egy évvel a Szerződés mindenkori hatályának lejárta előtt a felmondási szándékáról. 21. Cikk A jelen Szerződést mindkét Fél alkotmányos előírásaival összhangban meg kell erősíteni és az a megerősítő okiratok kicserélésének napján lép hatályba, amire a lehető legrövidebb időn belül Budapesten kerül sor. 22. Cikk Jelen Szerződés az Egyesült Nemzetek Szervezete Alapokmánya 102. Cikkének megfelelően az ENSZ Titkárságán nyilvántartásba kerül. Készült Tallinban, az 1992. évi augusztus 8. napján, két példányban, mindegyik magyar és észt nyelven, mindkét szöveg egyaránt hiteles. A Magyar Köztársaság nevében: Az Észt Köztársaság nevében: (külügyminiszter) (külügyminiszter)" 307