Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1994

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 1994

cserélnének a magyar-román alapszerződésről. E véleménycserétől függetlenül tűztük ki már korábban a magyar-román szakértői tárgyalások újabb fordulóját az alapszerződésről, terveink szerint november közepén Bukarestben. A második megoldandó feladat az államközi viszony javítása és az államok közötti bizalom erősítése ebben a térségben. Ezt jól szolgálja a kormányprogramban szereplő három külpolitikai hangsúly egyike, amelyik szerint el kell érni a viszony javítását Magyarország és a szomszédai között. El kell érni egyfajta kibékülést Magyarország és azon szomszédai között, amelyekkel a kétoldalú kapcsolatokban - különböző okokból - évek, évtizedek, sőt évszázadok során jelentős feszültségek halmozódtak fel. Ezért kezdeményeztünk két találkozót: miniszterelnöki szintűt Szlovákiával, valamint külügyminiszteri szintűt Romániával. A két tárgyalássorozat lezajlott; nem hozott áttörést a kapcsolatokban és nem hozott alapszerződést; de a kormány ezt nem is várta vagy igérte, ezt tehát nem lehet a kormányon számon kérni: nem abban igért a kormány gyorsaságot, hogy megoldja a problémákat, hanem rendezési folyamatok elindításában, és ezt meg is tette. A látogatások jól szolgálták egymás álláspontjának alaposabb megértését. Ha nincsenek találkozók, ha nem értjük egymás gondolkodásmódját, ha nem értjük az érvek és kijelentések motivációit, akkor nagy a félreértés veszélye. Úgy gondolom, a kétoldalú tárgyalások mindenekelőtt azzal szolgálják a kapcsolatok javítását, hogy a félreértések lehetőségét csökkentik, jó esetben ki is küszöbölik. Egyébként a tárgyalások hoztak bizonyos megálla­podásokat is. Szlovákiával a kettős adóztatás elkerüléséről írtunk alá megállapodást; létrejött megállapodás három határátkelőhely megnyitásáról, igaz, ebből eddig csak egy nyílt meg, de egynek a megnyitása is többet ér, mint háromnak csak a követelése: a továbbiak megnyitása anyagi lehetőségektől is függ. Romániával megállapodtunk abban, hogy felújítjuk a több éve szünetelő szakértői tárgyalásokat minden fontos kérdésben. Ezek között szerepelnek az alapszerződés szövegének egyeztetéséről folytatandó szakértői tárgyalások (novemberben kezdődnek újra). De szerepel olyasmi is, ami a főiskolai-egyetemi diplomák kölcsönös 234

Next

/
Thumbnails
Contents