Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1993

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 1993

találóan állapította meg, hogy a magyarok a két dunai román feje­delemség számára "hátvéd és segítség voltak, viszont ezek is jó és erős falként szolgáltak a török ellen a magyaroknak". Az egymással keveredő településterület és a hódító nagyhatalmak divide et impera politikája következményeként gyakran voltak konfliktusaik, de ezek intenzitása elmaradt a német-francia, a brit-francia, vagy a skandináviai történelmi viszályok mögött. A románok és a magyarok közötti összeütközések és ellentétek egy olyan korszakból származnak, amelynek idején az európai politikai konstelláció nagyhatalmi érdekellentéteken alapult. Ez a konstelláció azonban megszűnt, nem létezik, idegen a mai Európától; ma ilyen konstellációban gondolkodni politikai anakronizmus lenne. Ma tehát nincs értelme a közös illetve pár­huzamos történelemről politikai felhangú vitákat folytatni, vagy azt mérlegelni, hogy ki, mikor, milyen károkat okozott a másik népnek. Különben is e két nép békés együttélése és legjobb szellemi erőinek bölcsessége, sőt kölcsönös szimpátiája kimutatható, ezért is közös eltökéltséggel a múltnak ezekre az elemeire kellene helyezni a hangsúlyt. A két ország politikai tradícióiban az együttműködésnek igen sok neves szószólója volt; így Wesselényi, Kossuth, Mocsáry. Jászi, Bibó, Illyés és általában az erdélyi magyar írók az egyik oldalon, a másik oldalon Balcescu, Cogalniceanu, Goldis és oly sok román író. Ismerték egymás nyelvét, kultúráját; ők egyenesen hivatásuknak tekintették, hogy a két népet fordítások segítségével is megismertessék egymással. A kommunizmus és az azt megelőző nácizmus a régióban óriási szenvedéseket és károkat okozott, ma pedig súlyos örökség felszámolásával küzd mindkét ország. Szerencsétlen és rossz gondolkodás az. amely Romániában a magyarok (vagy a zsidók) nyakába kívánja varrni a romániai kommunizmust, holott a felelősség egyértelműen Sztáliné és bábjaié, pribékeket pedig minden népben lehet találni. A kommunizmusban mindenki szenvedett, de a kisebbségek mindig többet szenvednek. Ezt bizo­nyítja az egykori Szovjetunió számos népének tragédiája, és ezt keservesen megtapasztalta a romániai magyarság is. Ha készülne statisztika a Duna-delta koncentrációs táborainak nemzetiségi 286

Next

/
Thumbnails
Contents