Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1993

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 1993

összetételéről vagy a politikai okokból bebörtönzöttekről (akik között természetesen a románok voltak többségben), akkor a tételem egzaktul bizonyítható lenne. Az 1980-as években mindkét országban és mindkét ország politikai vagy belső emigrációjában egyre erősebben fogalmazódott meg az a meggyőződés, hogy a román-magyar megbékélés előfeltétele a diktatúra bukása, ez viszont kitűnő feltételeket fog nyitni az egymásratalálásra és a szoros gazdasági és politikai együttműködésre. 1989 decemberének eseményei és a mindkét népet akkor hi agával ragadó feledhetetlen hangulat ezt igazolta. Jó lenne azt a karácsonyt, a kitépett címerű két nemzeti lobogó összefonódását visszahozni, föltámasztani. * Mi történt 1989 karácsonya óta? Engedjék meg, hogy röviden szóljak Magyarország utóbbi három és fél évéről, arról a munkáról, amit az 1990. évi szabad választások óta elvégeztünk! Úgy érzem, ennek az időszaknak a részletei nem eléggé ismertek a román társadalom előtt, de a magyarok előtt sem. Ebben az időszakban Magyarországon teljesen kiépült és működik a demokratikus jogállam, érvényesülnek a demokratikus szabadságjogok. Intenzív törvényalkotó munka folyik a parlament­ben; 1990 májusától 1993 júniusáig 181 új törvény és 163 törvénymódosítás született. Az országot érintő legfontosabb kül­politikai és alkotmányos kérdésekben egyetértés van a politikai pártok között. A szélsőségesek nem tudtak tartós politikai támogatásra szert tenni egyetlen politikai párton belül sem. Külpolitikánk két legfontosabb prioritása országunk európai ingertációja és a szomszédokkal való kiegyensúlyozott jó kapcsolatok kialakítása és ápolása. Ennek szellemében a magyar kormány az elmúlt három és fél év alatt gyökeresen újjáalakította az ország nemzetközi kapcsolatrendszerét. (...) 287

Next

/
Thumbnails
Contents