Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1992

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsoltainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 1992

bűntettét követik el. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága, az UNI'ROFOR. valamint számos érintett kormány tiszteletet kiváltó és esak a legnagyobb elismeréssel illethető erőfeszítései mellett sem enyhült a menekülthelyzet súlyossága; mi több. gyors cselek­vés hiányában a tél beálltával a mar eddig is mérhetetlen emberi szenvedések megsokszorozódásával kell számolni. Ismert mindannyiunk előtt Tadeusz Mazowiecki úr ENSZ­különmegbizott értékelése a boszniai helyzetről. Sajnálatosnak tartjuk, hogy az általa nagy felelősségtudattal folytatott tényfel­táró tevékenység tapasztalatait több kormány sürgetése ellenére sem hasznosították kellő mértékben a helyzet javítására. A ma­gyar kormány nevében ezúton is szeretném elismerésünket és köszönetünket kinyilvánítani Mazowiecki úr lelkiismeretes és az emberi bátorságot is próbára tevő erőfeszítéseiért. A ma,gyár kormány - egyetértve a legutóbbi jelentések következtetéseivel - támogatja Törökországnak az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága soron kívüli összehívására tett kezdeményezését. Úgy gondoljuk, végső ideje már hatékony lépéseket tenni a veszé­lyeztetett boszniai lakosság, lóként a harcok sújtotta területek és városok lakossága számára szánt humanitárius segítség biztonsá­gos odajuttatása érdekében. Ezért támogatjuk katonailag védett biztonsági zónák, valamint a humanitárius folyamatos segítség­nyújtást lehetővé tevő folyosók kialakítását Bosznia-Hercegoviná­ban. Ehhez nem elégséges az UNI'ROFOR jelenlegi felhatalmazása, ezért egyetértenénk annak kibővítésével. Mindamellett ahhoz, hogy az emberiességi megfonto­lásokból elhatározott akciók sikeresek lehessenek, magán a boszniai helyzeten kell változtatni. Értékelésünk szerint a béketeremtés, általában a harcok beszüntetése érdekében eddig vállalt és telt erőfeszítések nem hoztak eredményt. Hiába dolgozták ki a genfi Bosznia-munkacsoport keretében az ország jövőbeli politikai berendezkedésének tervezetét, ha arról az érintett felek nem hajlandók egymással tárgyalni. Amíg nem szűnnek meg a harcok, nem lesznek tárgyalások. A harcoló feleket kell rákény­szeríteni erre alkalmas eszközökkel a fegyveres közdelem beszün­tetésére. '353

Next

/
Thumbnails
Contents