Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1992

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsoltainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 1992

Ismeretes Önök előtt. Uraim, hogy a magyar kormány a válság kirobbanásának kezdete óta a nemzetközi közösség hatékony fellépését sürgette, megelőzendő a nagyobb bajt. A nem­zetközi közösség azonban késedelmesen és nem mindig a kellő for­mában reagált az eseményekre, és ez hozzájárult a válság eszka láeiójához. A londoni konferenciát üdvözölve annak idején kifejtettem, hogy azt a válság viszonylag békés úton való rendezésére irányuló utolsó lehetőségnek tartom. Sajnálatos lény, hogy a londoni kon­ferencia keretében kifejtett erőfeszítések mind eddig nem vezettek a helyzet normalizálódásához, a harcok megállításához. Nincs sok időnk: a válság pillanatnyilag közelebb áll egy még szélesebb körű háborúhoz, mint a békés rendezéshez. Többek közt ezért is üd­vözöljük ismételten a török kormány kezdeményezését; úgy érté­keljük, hogy ez hasonló felismerésen és állásponton alapul. Nem azért értettünk egyet a konferencia összehívásával, hogy a válság rendezésére irányuló nemzetközi erőfeszítéseket megosszuk,vagy akadályt emeljünk más államok és nemzetközi fórumok erőfeszí­tései elé. Ellenkezőleg; magatartásunkat éppen az az elkötelezett­ség motiválja, hogy támogassunk minden olyan kezdeményezést, bárkitől is induljon, amely a térségben folyó háború megállításá­hoz, a soha nem feledhető emberi tragédiák folytatódásának meg­akadályozásához érdemi hozzájárulást jelenthet. Számos itt elhangzott beszéd is utalt a helyzet tragikussá­gára. Az eddiginél hatékonyabb és főként hatásosabb fellépés a béke és a rendezés érdekében immár parancsoló szükségszerűség. A gazdasági szankciók eddig nem voltak a kellő hatással, könnyen kijátszhatóknak biznyultak. Magyarország ezért szavazott a LJiz­tonsági Tanácsban amellett, hogy a jelenleg érvényes szankciókat továbbiakkal egészítsék ki és azokat az eddigieknél szigorúbban alkalmazzák. Ennek ellenére nincsenek illúzióink afelől, hogy az űjabbakat is ne lehetne kijátszani, főként ha olyan politikai érde­kek fogalmazódnak meg, melyek az alkalmazás szigorúsága ellen hatnak. Nem javult a helyzet humanitárius téren sem. Egyetértve Mazowiecki úrral, sajnálattal állapíthatom meg, hogy a boszniai háború fő áldozata a muzulmán lakosság, amely ellen népirtás '352

Next

/
Thumbnails
Contents