Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1992
II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsoltainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 1992
együttműködésüket már nem hátráltatja Európa megosztottsága. A miniszterek kifejezték azon határozott szándékukat, hogy a demokrácia, a szabadság, az emberi jogok tiszteletben tartása és a nemzetközi jog többi elve alapján hozzájáruljanak az új egységes Európa megszilárdításához. E cél elérése érdekében intenzívebbé kívánják tenni konzultációikat és együttműködésüket. 2. A miniszterek megállapodtak abban, hogy álláspontjuk összehangolása érdekében rendszeresen tájékoztatják egymást a kölcsönösen érdeklődésük körébe tartozó nemzetközi kérdésekre vonatkozó véleményükről. Ugyancsak rendszeres konzultációkra kerül sor a kétoldalú kapcsolatokról és a kétoldalú megállapodások teljesítéséről. 3. Igény szerint, de évente legalább egyszer sor kerül a külügyminiszterek politikai hivatalos tárgyalására. Szükség szerint ugyancsak konzultálnak egymással nemzetközi szervezetek és fórumok kereteiben. Konzultációkra kerül sor vezető tisztviselők és szakértők között is. 4. Elismerve a regionális és a régiók közötti együttműködés jelentőségét az európai integrációs folyamatban, a miniszterek megerősítették, hogy folytatni kívánják a Benelux-államok és "Visegrádi Csoport" keretében elkezdett konzultációikat és együttműködésüket . 5. A miniszterek fél kívánják tárni a jövőbeli együttműködés lehetőségeit a már érvényben lévő megállapodások - mini például az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló Szerződés, az lí)!)2. évi Bécsi Dokumentum es a "Nyitott Égbolt" Egyezmény - végrehajtásában. A két országnak az EBEE bécsi Biztonsági Együtt működési Fórumán részt vevő küldöttsége rendszeresen megvitatja az Idös/.ei ii kérdésekel. 6. Hangsúlyozva a plurális demokrácia és a piacgazdaság megteremtése érdekében Magyarországon végbement és még folyó változások jelentőségét, a miniszterek eredményesnek ilélték a Hollandia állal közép- és kelet-európai országok támogatására biztosított pénzügyi alapokból megvalósuló projekt jellegű együltmű'349