Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1992
II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsoltainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 1992
denekelőlt az ENSZ és a szakosított szerezetek - tevékenységébe, valamint az európai biztonsági és együttműködési folyamatba. A térségünkben zajló átrendeződési folyamatok immár nemcsak potenciális válsághelyzetekkel terhesek, hanem - az egykori Jugoszláviában - tényleges robbanáshoz is vezettek. A szomszédságunkban dúló értelmetlen háború a legközvetlenebbül érinti Magyarországot. A folyamatos légtér- és határsértések, a hozzánk érkezett több mint ötvenezres menekültáradat azt jelzik, hogy a nemzetközi békét és biztonságot komolyan fenyegető válsághelyzetről van szó, amely további súlyos következményekkel járhat. Magyarország közvéleménye és kormánya mély aggodalommal figyeli az ott élő népek szenvedését és anyagi javainak pusztulását, beleértve a több százezernyi vadjasági magyar emberi jogainak és kisebbségi jogainak sorozatos és rendszeres megsértését, valamint a horvátországi frontvonalak mentén élő magyarok szenvedéseit. Az ott élő magyaroknak csakúgy, mint a délszláv államokban élő valamennyi kisebbségnek - a jövőjét, egyebek közölt a területi és kulturális autonómia intézménye biztosíthatja, amiként Lord Carrington is javasolta. Véleményünk szerint a problémák tartós és kielégítő rendezésére irányuló politikai tárgyalások során a Biztonsági Tanácsnak, az Európai Közösséggel szoros együttműködésben, gondosan figyelemmel kell követnie az ott folyó fejleményeket; ENSZ megfigyelőket vagy békefenntartó ENSZ-erőkel kell küldenie mindazokra a területekre, ahol feszültségek vagy konfliklusok adódhatnak. A jelenlegi helyzetben az ENSZ-nek nagy mértékben hozzá kell járulnia a délszláv ncpek közötti konfliktus megoldásához. Magyarország teljes mértékben egyetért azzal, hogy az ENSZ a főtitkár állal kidolgozott terv szerint mielőbb békefenntartó erőket küldjön ki. Várakozásaink szerint ez a lépés, valamint a fegyverek és katonai felszerelések szállítására vonatkozó az ENSZ minden tagállama által szigorúan betartandó - embargo jelentősen elősegítheti az átfogó politikai icndezésL. Jugoszlávia voll MO