Magyar Külpolitikai Évkönyv 1990

II. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Október - Jeszenszky Géza külügyminiszter előadása a németországi Sankt Augustinban, a Konrad Adenauer Kutató Intézetben

пак csak egy hányadát állították vissza, a kolozsvári magyar egyetem helyreállításáról pedig hallani sem akarnak. A sor folytatható. Jugoszláviában a szerbek éles konfliktusba kerültek a horvátokkal, az albánokkal; a nacionalizmus erősödése igen negatív hatással járhat a Szerbiához tartozó Vajdaságban a magyarokra nézve is. Egyes szlovákoknak célja a csehektől való elkülönülés, valamint - több megnyilatkozás szerint - a hétszázezres magyar kisebbség fokoza­tos asszimilálása. A demokráciának csak egyik ismérve a többpárti választás; a másik az, hogyan bánnak a különféle (nemzeti, vallási, politikai) ki­sebbségekkel. A Magyar Demokrata Fórum 1989 decemberében a ro­mániai fordulat hatása alatt a "futó fényes pillanat" megragadására szólított fel a karácsonyi kiáltványában. Engedjék meg, hogy idézzem ennek legfontosabb részeit: "...Kezünkben van a nagy lehetőség, hogy megszüntessük az itt élő népeket régóta szembefordító ellentéteket. Ma Európa keleti felében is minden nép a lelkiismereti, politikai és gazdasági szabadság, a demokrácia, az emberi jogok és az önrendelkezés híve. A kialakuló jogrend alapja csak az ENSZ Alapokmánya, a helsinki Záróokmány, az 1976-ban elfogadott emberi jogok nemzetközi törvénye lehet: az Emberi Jogok Egyetemes Nyilat­kozata, a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyeszsé­gokmánya, a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya és Fakultatív Jegyzőkönyve. Ezekért a jogokért harcolt Magyarország 1956­ban, lépett föl Csehszlovákia 1968-ban, állt ki a Charta'77, a Szolidaritás, és a kelet-közép-európai országok hosszú ideig üldözött többi ellenzéke. Találkozásunk feledhetetlen pillanata volt a mártír Nagy Imre 1989 júniusi temetése. Erre a demokratikus román emigráció képviselői is eljöt­tek, és megállapodásra jutottunk azokban az alapelvekben, amelyekre közös jövőnk épülhet. A függetlenné váló nemzeteknek szabad kapcsolatokat kell kialakí­taniuk egymással; az államhatárok ne akadályozzák a személyek, az in­formációk és az eszmék szabad áramlását. Az új demokráciák eltökélt szándéka, hogy a múltból fakadó ellentétek ne támadhassanak föl, és a figyelem a jobb jövő megteremtésére irányuljon. Most a közös öröm és az egymásratalálás pillanatában, a december 16-án elfogadott Nyilatkozat szellemében javasoljuk valamennyi közép- és kelet-európai demokratikus 278"

Next

/
Thumbnails
Contents