Magyar Külpolitikai Évkönyv 1990

II. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Május - Antall József kijelölt miniszterelnök programbeszéde az Országgyűlés ülésszakán (Külpolitikai vonatkozású részek)

Az európaiság másik kérdése: a visszatérés a kontinens tör­ténelmileg megbontott egységébe. A kormány elkötelezi magát az európai integráció gondolatának. Az integráció első fejezete a szabad Magyarország felvétele lesz az Európa Tanácsba. Ennek kedvező kilátásait éppen a múlt héten erősítették meg Budapesten a Tanács vezetői. A kormány célja tagság elnyerése az Európai Közösségben az elkövetkező évtized során. Ehhez átalakulásokra van szükség, ha­zánkban csakúgy mint az Európai Közösség szerkezetében, és ez utóbbi nyilvánvalóan függvénye a napjainkban megindult nagy európai átren­deződésnek is. Mint átmeneti megoldást, mi örömmel vesszük a társulás lehetőségét. Hazánk e térségben itt is előnyt élvez ma; ez azt igéri, hogy bekapcsolódhatunk az Európai Gazdasági Közösség tudományos, tech­nikaik, kulturális és oktatási vérkeringésébe. Új fejezetet kell nyitni történelmünkben: a megértés és türelem fejezetét sokat szenvedett népünk és a hasonló örökséggel küszködő szomszéd népek között. Ennek záloga a demokratikus, pluralista politi­kai rendszerre való áttérés lehet csak, melyben a kapcsolatok természe­tes alapja a teljes körű emberi jogok tisztelete. Valamennyien Európához tartozunk, a testvéri együttélés és együttműködés a történe­lem parancsa mindannyiunk számára; és a történelem bizonyította, hogy nem engedhetjük meg magunknak az egymás elleni acsarkodást, mert azt mindenkor kihasználhatták velünk szemben. (Ember és környezete) A kormány az Európai Közösséggel és más nemzetközi szervezetekkel, környezetvédelmi intézményekkel magas szintű együttműködést kíván kialakítani, és összehangolt intéz­kedésekre törekszik a szomszéd országokkal, a Kárpát-medence zárt ökoszisztémájának a helyreállítása érdekében is. A kormány - tekintettel a szakelemzésekre - a dunai vízlépcső felépítését nem tartja helyesnek. Mielőbb megkezdi a nagymarosi hely­reállítást, és tárgyalást kezdeményez az újonnan megválasztandó cseh­szlovák kormánnyal a helyreállításról és az okozott károk közös vise­léséről. (Ember és társadalom) Az emberi jogokra vonatkozó szabályo­zásunk zsinórmértékévé az Európa Tanácshoz való csatlakozásunkkal a 158

Next

/
Thumbnails
Contents