Magyar Külpolitikai Évkönyv 1990

II. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Március - Kormánynyilatkozat a romániai magyarellenes cselekményekkel kapcsolatban

cionalista felfogások és követelések nyomán egyre több az atrocitás, a konfrontáció. Ez nem csupán a magyarságnak és a románságnak okoz mérhetetlen károkat, hanem - ez meggyőződésem - akadályozza a demokratikus Románia építését is. Románia és Magyarország csak együtt juthat el a civilizált Európába. Mindannyiunknak vállalnunk kell azt - akik cselekedni kívánunk a két nép és a két nemzet megbékélése érdekében -, hogy örökre száműzzük a nacionalizmust, a nemzetiségek elnyomását. Az ehhez vezető úton okvetlenül szükséges egymás gondolatai­nak, felfogásának a megismerése, a szándékok őszinte feltárása, az eltérő nézetek nyílt és okos párbeszédben való ütköztetése. Ezért tartom úttörő jellegűnek ezt a mostani tanácskozást. Tisztelt Résztvevők! Mindannyiuknak sok sikert kívánok nemes elhatározásuk valóra váltásához, a mai párbeszédhez, a dialógus foly­tatásához. Köszönöm a figyelmüket. 22. KORMÁNYNYILATKO ZAT A ROMÁNIAI MAGYARELLENES CSELEKMÉNYEKKEL KAPCSOLATBAN A Magyar Köztársaság kormánya - a romániai magyarsággal szemben Marosvásárhelyen elkövetett megdöbbentő atrocitások után ­értetlenül áll Románia kormányának március 21-i nyilatkozata előtt; annál inkább is, mert az 1989 decemberi romániai fordulat idején és azóta is a magyar nép és kormánya szavakban és tettekben fejezte ki szolidaritását a romániai demokratizálódás ügyével, önzetlenül segítette Románia népeit. A közelmúlt napok romániai történései minden jóérzésű és be­csületes emberben csak felháborodást és elutasítást válthattak ki. Külö­nösen így van ez Magyarországon, hiszen az itt élőket milliónyi szál köti a határon túl élő magyarsághoz. A nemzetiségi ellentét tragikus eseményekbe torkolló elmér­gesedését a magyar kormány összefüggésbe hozza azzal a román kor­mányzati magatartással, amely nem tesz határozott lépéseket a román 139

Next

/
Thumbnails
Contents