Magyar Külpolitikai Évkönyv 1990
II. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Március - Kormánynyilatkozat a romániai magyarellenes cselekményekkel kapcsolatban
sovinizmus újjáéledésének megakadályozására, sőt eltűri olyan szervezetek legális működését, mint a fajvédő politikát hirdető Vatra Romaneasca és a fasiszta múltjáról hírhedett Vasgárda. A magyar fél szükségesnek tartja ráirányítani a figyelmet arra, hogy e reakciós romániai erők magyarellenes hisztériakeltése és ezen keresztül a belső feszültség szítása súlyos veszélybe sodorja a romániai demokratikus kibontakozást is. Aggasztó, hogy a marosvásárhelyi események román értékelése nem tér ki ezekre az összefüggésekre, s a román kormány a demokratikus kibontakozást fenyegető növekvő veszély körülményei között sem tartotta szükségesnek elhatárolni magát ezektől a szervezetektől és szélsőséges törekvéseiktől. Meggyőződéssel hisszük, hogy e tragikus cselekmények elkövetőinek elitélése, a kegyetlenkedők felelősségre vonása nem csupán az európai, valamint a magyar közvélemény és kormány igénye, hanem a romániai megújulás tevőleges alakítóitól sem lehet idegen. Ebben való hitünket csak megerősítené, ha a román vezetés a nemzetiségellenes pogrom-megnyilvánulások leghatározottabb elitélésével és a bűnösök felelősségre vonásával együtt minden lehetségest megtenne a romániai magyarok életének és jogainak védelmére, a feszültségek feloldására, a nemzetiségi jogok - korunkban általánosan elfogadott normatíváinak megfelelő, a helsinki Záróokmány szellemével és ajánlásaival összhangban lévő - biztosítására. A Magyar Köztársaság kormánya a leghatározottabban visszautasítja a román kormány nyilatkozatában a magyar fél címére megfogalmazott vádakat. A külső beavatkozásra utaló román kijelentések megalapozatlanok; ezek a tragikus eseményeket kiváltó valódi okok és az igazi felelősök leplezésére irányuló törekvéseknek értékelhetők, és nem szolgálják a bűnös Ceausescu-rezsim által szított nemzeti gyűlölködés felszámolását, holott ennek felszámolása nemcsak a kisebbségeknek, hanem a román népnek is legalapvetőbb érdeke. A magyar kormány a hivatalba lépése óta minden tőle telhetőt megtett a két ország közötti konfliktusok mérsékléséért és a jószomszédi viszony megalapozásáért. Ebben az a meggyőződés vezérelte és vezérli, hogy történelmi szükségszerűség a két nép megbékélése, és erre a román diktatúra megdöntése által nyújtott minden lehetőséget ki kell használni. A magyar kormány joggal várja el, hogy a román kormány is megtesz mindent az általa is kinyilvánított történelmi kiegyezés, az ott élő ki140