Magyar Külpolitikai Évkönyv 1990

II. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Március - Dr.Horn Gyula külügyminiszter 1990. március 2-i levele Románia külügyminiszteréhez

MÁRCIUS 2. Dr.HORN GYULA KÜLÜGYMINISZTER LEVELE (*) ROMÁNIA KÜLÜGYMINISZTERÉHEZ Tisztelt Miniszter Úr! Magyar részről nagy jelentőséget tulajdonítunk annak, hogy a két ország vezetői között a felelős párbeszéd folyamatos legyen és minden körülmények között fennmaradjon. Ez mindkét országnak alapvető érdeke. A magam részéről úgy értékelem, hogy az Önnel immár rend­szeressé váló találkozóink és levélváltásaink hasznosak, ám a kapcsola­taink új alapokra helyezését kifejező kölcsönös szándékot nem követik megfelelő tettek. A magyar vezetés és társadalom tudatában van Románia jelen­legi nehéz körülményeinek, látja és érzékeli a vezetés erőfeszítéseit. Mindezek ellenére sajnálattal kell megállapítani, hogy a magyar-román viszony új alapokra helyezésében a román fél több olyan kérdésben késlekedik, amelynek megoldása különösebb anyagi áldozatvállalást nem jelentene a számára, mindössze politikai elhatározás és akarat kérdése. Bukaresti látogatásom során számos konkrét javaslatot tettem a kapcsolataink normalizálása érdekében; ezek többsége eddig érdemi román válasz nélkül maradt. A budapesti januári külügyi szakértői tárgyaláson tett több román Ígéretre ezideig nem tértek vissza (konzultá­ció az érvényes megállapodások felülvizsgálatára, menetrend szerinti autóbuszjáratok beindítása, átjátszó telepítése a magyar televízióműsor vételéhez, bérelt ingatlanok függő pénzügyei, szakértői találkozó mene­kültügyben, Győrfi Károly volt bukaresti kereskedelmi tanácsosunk kiutasításának visszavonása, stb.). Értékeljük, hogy a román fél nem köti feltételhez a bukaresti magyar kultúrház és a kolozsvári magyar főkonzulátus tevékenységének felújítását. A magyar és a román szakemberek február 5-8. közötti ko­lozsvári egyeztető megbeszélései után még mindig nem kaptunk választ a bejelentett magyar igényekre, bár azt néhány napon belüli időre Ígérték. A sorozatos román késlekedést bizonyító tények alapján nem tudjuk elfogadni a magyar felet türelmetlenséggel vádoló román állításokat. (*) Nyilvánosságra hozva (publikálva) 1990. március 31-én. 125

Next

/
Thumbnails
Contents