Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1989

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG - 1989. október 23-tól MAGYAR KÖZTÁRSASÁG - NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Október - Közlemény a magyar-osztrák kormányfői munkatalálkozóról

Csehszlovák részről lehetségesnek tartják, hogy a magyar fél egy idő után visszatér a közös építkezéshez. Csehszlovákia kormánya hangsúlyozza érdekeltsé­gét a kétoldalú együttműködés fejlesztésében, alapozva a két állam szomszédságára és az együttműködés jő hagyományaira. 12 KÖZLEMÉNY (*) A MAGYAR-OSZTRÁK KORMÁNYFŐI MUNKATALÁLKOZÓRÓL 1989. október 12-én a magyrországi Balf községben megbeszélést folyta­tott Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke, valamint Franz Vranitzky, az Oszt­rák Köztársaság szövetségi kancellárja. A megbeszélés befejeztével a két kormány­fő közös sajtókonferencián adott tájékoztatást a sajtónak. A munkatalálkozón a bősi-nagymarosi vízlépcső-rendszer kérdését vitatták meg, valamint foglalkoztak a Budapest-Bécs világkiállítás ügyével. A magyar mi­niszterelnök tájékoztatást adott a magyarországi reformfolyamat helyzetéről is. Franz Vranitzky az új párt (MSZP) programjáról kapott részletes tájékoztatást oszt­rák szempontból rendkívül fontosnak tartotta. Kifejtette, hogy a két ország között a gazdasági, politikai, kulturális kapcsolatok további felértékelődésével számol. Az MSZP programjában vázolt szocializmuskép meglehetősen közelmek értékelhető ahhoz a felfogáshoz, melyet az Osztrák Szocialista Párt magáénak vall. Ennek alap­ján felek megállapodtak abban, hogy a jövőben a pártközi kapcsolatokat is fejlesz­teni fogják. A felek megerősítették azt a szándékukat, hogy - kedvező döntés esetén - a két ország közösen rendezi meg a világkiállítást. Osztrák részről rámutattak, hogy ha a bősi-nagymarosi erőmű az eddig ter­vezett formában nem épül meg. az természetesen kihatással lesz az osztrák gazda­ságra is. Magyar részről hangsúlyozták, hogy a két ország kapcsolatát nem határoz­hatják meg alapvetően a vitás kérdések. A vízi erőmű ügye eddig sem zavarta és a jövőben sem fogja zavarni a magyar-osztrák kapcsolatok fejlődését. A két kormány továbbra is tartja magát az 1989 májusában létrejött meg­állapodáshoz, miszerint a már beépített berendezések és az elvégzett munka költsé­geit a magyar fél készpénzben megtéríti. Ez a szerződés szerinti áramszállításokat nem érinti. Németh Miklós hivatalos látogatásra hívta meg Franz Vranitky osztrák szövetségi kancellárt és feleségét. A meghívást osztrák részről köszönettel elfogad­ták. (*) Magyar részről kiadott közlemény.

Next

/
Thumbnails
Contents