Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1989
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG - 1989. október 23-tól MAGYAR KÖZTÁRSASÁG - NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Március - Grósz Károlynak, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárának nyilatkozata Moszkvában tartott sajtókonferenciáján, a munkalátogatás keretében M.Sz. Gorbacsov SZKP-főtitkárral sorra került megbeszélése után
Nagy szerepe van a politikai értékelésben annak, hogy az események időrendiségét kövessük, hiszen akkor szinte óráról órára változott a helyzet. Az okmányok, a dokumentumok pontosabb eligazítást adhatnak számunkra, mint a visszaemlékezések, amelyek akaratlanul is szubjetív elemekkel ítélnek. Ezért nagyon fontos része a megállapodásunknak az, hogy eredeti okmányok, dokumentumok alapján vesszük számba az 1956. évi, illetve az akörüli eseményeket. Kérdés (Vasárnapi Hírek): Megtárgyaltak-e gazdasági kérdéseket? Grósz Károlv: Az egyik legfontosabb kérdéskör ez volt, és a gazdasági együttműködés. Lényeges és számottevő fejlődés gyakorlatilag a műit év nyara óta nem tapasztalható. A jelek szerint a KGST mint nemzetközi gazdasági szervezet rendkívül lassan és nehezen újul meg, nehezen képes a mindegyik nemzetgazdaságban létező érdekkülönbségeket integrálni. Ezért most elsősorban a kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztésére helyeztük a hangsúlyt, ennek az új módszereiről folyt eszmecsere. Az utóbbi hetekben-hónapokban több szakértői konzultáció is volt a kétoldalú gazdasági együttműködés hatékonyságának és dinamizmusának a növeléséről. A szakértők egymáshoz nagyon közeli következtetésekre jutottak; a tanulságokat össze fogjuk foglalni és a javaslatainkat letesszük a szovjet partner asztalára. Elvi egyetértés alakult ki abban, hogy közösen kell munkálkodni egy új elszámolási rendszer és egy új együttműködési mechanizmus mielőbbi kialakításán. Kérdés (II Messaggero.Rómal: Két kérdésem van. Első: Mi a felek álláspontja a katonai tömbök kérdéskörében? Második: Hogyan áll Magyarország és a Közös Piac kapcsolatának ügye? Grósz Károlv: Mindenekelőtt bizalomerősítő intézkedéseket kell tenni katonai vonatkozásban. Jobban meg kell ismerni a másik katonai tömb erőviszonyait, technikáját, és mind a két oldalról fokozatosan - ha lehet, egyszerre, ha nem lehet, akkor kölcsönösen egyoldalú lépésekkel - csökkenteni kell a jelenleg fennálld erőket. Világos azonban, hogy teljes felszámolásra egyoldalúan nincsen lehetőség. De a teljes szimmetria sem feltétlen követelmény, noha a nagy aszimmetriák megszüntetése persze fontos cél. Az erőegyensúlyt alacsonyabb szinten és fokozatosan kell fenntartani, következésképpen fokozatosan kell felszámolni a katonai csoportosulásokat. Ami a Közös Piacot illeti: Magyarország az EGK-val együttműködésre törekszik. Az érvényben lévő szerződés tíz esztendőre ad lehetőséget erre. E tíz év alatt - 1995-ig - fokozatosan megszűnnek a különböző korlátozások, és kialakulhat az a mechanizmus, amely újabb hatékonyabb együttműködést tesz lehetővé. Magyarországnak - az említett okok miatt - sem a teljes tagságra, sem a társult tagságra pillanatnyilag nincsen lehetősége.