Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1987

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - December - Közlemény Németh Miklósnak, az MSZMP Központi Bizottsága titkárának a Szovjetunióban tett látogatásáról - Dr. Szűrös Mátyásnak, az MSZMP Központi Bizottsága titkárának külpolitikai összefoglaló interjúja 1987 végén

dályozzák. A harmadik pedig, hogy a Szovjetuniót és a szocialista országokat hagyjáke integrálódni a nemzetek közösségébe, vagy inkább megpróbálják növelni a szakadékot a két világrendszer között. A decemberi szovjet—amerikai csúcstalálkozó eredményei változtattak-e valamit értékelésén? Hogyan ítéli meg ma a Nyugat magatartását? Válasz: Az akkori értékelést változatlanul helytállónak tartom. Azóta azonban változott a nyugati partnerek hozzáállása, és a miénk, a szocialista országoké is módosult. Feltétlenül kedvezőbbé váltak a körülmények a nemzetközi színtéren, beleértve a Nyugat magatartását is; de a valóság összetett, bonyolult. Az említett három kérdésben az Egyesült Államok és Nyugat-Európa felelős politikai és kormányzati körei még ma sem alakítottak ki eléggé markánsnak, véglegesnek tekinthető álláspontot. Mindez számunkra tovább is komoly dilemmát jelent, ami nagyrészt érthető is, hiszen stratégiai problémákról van szó. Nem lehet arra számítani, hogy egyik napról a másikra határozott véleményre jussanak, s még kevésbé arra, hogy egyöntetűen ítéljék meg a helyzetet, a Szovjetuniót. Fontosnak tartom ugyanakkor, hogy mindhárom kérdésben kedvező irányban módosult főként Nyugat-Európa, de újabban az Egyesült Államok magatartása is. Kérdés: Miben nyilvánul meg ez? Válasz: A szovjetunióbeli átalakítás és nyíltság politikáját ma már egyre kevésbé tekinti propagandának, átmeneti taktikának, és komolyabban veszik a reformtörekvéseket. A kedvező elmozdulásnak ez az alapvető oka, s nem a csúcstalálkozó, amely maga is elsősorban éppen az újszerű szovjet kezdeményezések nyomán kibontakozó változások eredménye volt. Igaz ez annak ellenére, hogy a szovjetunióbeli átalakítás jövőjét illetően — mint említettem — Nyugaton változatlanul megoszlanak a vélemények. Sokan vannak olyanok, akik az átépítést fenntartásokkal, kételyekkel értékelik. Az egyre erősödő konzervatív ellenállás, a visszarendeződés lehetőségével számolnak. Még összetettebb képet kapunk, ha azt vizsgáljuk, hogy a Nyugat a szovjet reformok, Mihail Gorbacsov sikerét fogadná-e szívesebben, vagy inkább akadályozni igyekszik azok eredményes megvalósítását. A különböző országok kormányzata, sőt az egyes országokon belüli jelentős politikai erők sincsenek egységes állásponton. A nyugat-európai vezető körökről összességében elmondható: erősödni látszik bennük az a felismerés, hogy a korszerűsödő, demokratizálódó, az elégséges biztonság elvét valló Szovjetunió egyúttal kiszámítható és megbízható partnernek Ígérkezik. Véleményük kedvezően befolyásolja az amerikai megközelítést is. Az Egyesült Államokban a csúcstalálkozó, illetve az azt megelőző események arra engednek következtetni, hogy a meghatározó „klasszikus" konzervatív szárny egyes külpolitikai kérdésekben módosította magatartását. A korábbinál mérsékeltebb, a realistább álláspontot képvisel. Fontos körülmény, hogy az amerikai közhangulat is ebben az irányban változott. Egyelőre úgy látszik, hogy meghatározott feltételek mellett, az érdekek szigorú egyensúlya alapján az adminisztráció és a törvényhozás hajlandó — ha nem is az aktív támogatásra, de — legalább bizonyos mértékű együttműködésre. Mindettől elválaszthatatlan a nyugati álláspont abban a kérdésben, hogy segítsék-e a Szovjetunió, a szocialista országok fokozottabb beilleszkedését a nemzetek közössé-