Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1983

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Április - Közlemény a Varsói Szerződés tagállamai Külügyminiszteri Bizottságának üléséről

A két elnök hangsúlyozta, hogy a világ különböző pontjain levő válsággócok súlyosan fenyegetik a világbékét, és azokat tárgyalások útján, az ENSZ Alapokmá­nyának elvei alapján kell megoldani. A felek kifejezték teljes szolidaritásukat a nemzeti és társadalmi felszabadulásért küzdő mozgalmakkal. Megállapították, hogy az el nem kötelezett mozgalom jelentős tényezője a nem­zetközi életnek, és nagyban hozzájárul a békéért, a biztonságért, a feszültség enyhí­téséért, a gyarmatosító és újragyarmatosító elnyomás ellen vívott küzdelemhez, valamint az egyenjogú nemzetközi kapcsolatok megteremtéséhez. A mozgalom kö­zelmúltban, New-Delhiben tartott VII. csúcskonferenciája a nemzetközi élet fontos eseménye volt. A két elnök megelégedéssel állapította meg, hogy tárgyalásaik eredményei hozzá­járultak a Magyar Népköztársaság és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság együttműködésének és jószomszédi viszonyának elmélyítéséhez, a béke és biztonság erősítéséhez. Petar Sztambolics, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Elnökségének elnöke jugoszláviai hivatalos, baráti látogatásra hívta meg Losonczi Pált, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnökét, aki a meghívást köszönettel elfogadta. ÁPRILIS KÖZLEMÉNY A VARSÓI SZERZŐDÉS TAGÁLLAMAI 7 KÜLÜGYMINISZTERI BIZOTTSÁGÁNAK ÜLÉSÉRŐL A Varsói Barátsági, Együttműködési és Kölcsönös Segítségnyújtási Szerződés tagállamainak Külügyminiszteri Bizottsága 1983. április 6-án és 7-én ülést tartott Prágában. Az ülésen az általános világhelyzet fényében vélemény- és információcserét foly­tattak arról, hogy a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének prágai ülése óta miként alakult Európa helyzete. Áttekintették a politikai tanács­kozó testület azon javaslatainak és kezdeményezéseinek megvalósításával kapcsola­tos kérdéseket, amelyek a nukleáris háború elhárítására, az enyhülési folyamat to­vábbvitelére és megerősítésére, a leszerelés megoldására, a biztonság megszilárdítá­sára és az együttműködés fejlesztésére irányulnak az európai kontinensen és az egész világon. 1. A véleménycsere során megállapították, hogy az események alakulása teljes mértékben igazolja a prágai politikai nyilatkozat nemzetközi helyzetértékelésének megalapozottságát, és még időszerűbbé teszi az abban előterjesztett javaslatokat. Ezeket a javaslatokat a világon úgy fogadták, mint reális alternatívát a nukleáris katasztrófával szemben, mint felhívást a széles körű nemzetközi együttműködésre az emberi élet megőrzéséért a Földön. A résztvevők hangsúlyozták a Politikai Tanácskozó Testület prágai ülése követ­keztetésének jelentőségét, hogy a háború elkerülése mindenekelőtt a béke erőinek együttműködésétől, összeforrottságától és céltudatos tevékenységétől függ. Ezek az erők napjainkban hatalmasabbak a háború erőinél. Rámutattak, hogy a békeerői-

Next

/
Thumbnails
Contents