Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1983
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Április - Közlemény a Varsói Szerződés tagállamai Külügyminiszteri Bizottságának üléséről
nek tevékenysége mindinkább megélénkül. Ehhez jelentős mértékben hozzájárult az el nem kötelezett országoknak New-Delhiben tartott VII. csúcskonferenciája. Ugyanakkor az ülésen hangsúlyozták azt is, hogy a nemzetközi helyzet továbbra is bonyolult és feszült. Tovább eszkalálódik az imperialista politika, mindenekelőtt az amerikai imperializmus politikája, amely az erő alkalmazására és a konfrontáció fokozására, az államok nemzeti függetlenségének és szuverenitásának csorbítására, a „befolyási övezetek" megszilárdítására és újabb felosztására, a korábbi konfliktusok elmélyítésére és újabbak kirobbantására irányul. Súlyos következményekkel fenyeget a fegyverzetek folyamatos növelése, különös veszélyt hordoz magában a nukleáris fegyverkezési hajsza újabb szakasza. Mind erősebben kiéleződik a sok államot érintő gazdasági válság, tovább mélyül az országok gazdasági fejlettségi szintje közötti szakadás, és növekednek az akadályok annak leküzdésére. Az ülésen képviselt államok felhívták a figyelmet: a revansista tendenciák megélénkülése a Német Szövetségi Köztársaságban károsan hat az európai politikai légkörre, az enyhülésre és az együttműködésre. Hangsúlyozták, hogy a mai Európa területi és politikai realitásainak feltétel nélküli tiszteletben tartása az egész földrész békéjének és biztonságának alapvető tényezője. Ebben a helyzetben az ülésen képviselt államok az összes állam kötelességének tartják, hogy a legnagyobb mértékben elősegítsék az események jelenlegi veszélyes menetének feltartóztatását és annak az enyhülés, a kölcsönösen előnyös együttműködés medrébe történő terelését, hogy hozzájáruljanak a fegyverzetek, különösen a nukleáris fegyverzetek korlátozásával és csökkentésével összefüggő halaszthatatlan feladatok megoldási lehetőségeinek feltárásához, a konfliktushelyzetek békés rendezésének biztosításához. Ebben a tekintetben az ülés részvevői hangsúlyozták, hogy elsődleges jelentősége van a legidőszerűbb európai és más nemzetközi problémákról folyó államközi politikai párbeszéd minden szinten való fenntartásának és fejlesztésének. A Politikai Tanácskozó Testület megbízásának megfelelően áttekintették a prágai politikai nyilatkozatban foglalt javaslatok és kezdeményezések előmozdítására irányuló további lépéseket és azokat a gyakorlati intézkedéseket, amelyek az ÉszakAtlanti Szerződés tagállamaival és más államokkal az európai és a világbéke megszilárdításával, a leszereléssel és a biztonsággal kapcsolatos legfontosabb kérdésekről folytatandó tárgyalásokra vonatkoznak. 2. Az ülésen különös figyelmet fordítottak azokra az intézkedésekre, amelyek az európai helyzetet veszélyes következményekkel fenyegető, a háborús veszélyt növelő nukleáris fegyverkezési verseny fokozódásának elhárítását célozzák az európai kontinensen. Ez a kérdés annál is időszerűbb és élesebb, mivel az európai nukleáris fegyverzetek korlátozásáról folyó szovjet-amerikai tárgyalásokon továbbra sincs semmilyen előrehaladása, ugyanakkor mindinkább kiteljesednek az új amerikai közepes hatótávolságú rakéták ez év végére tervezett nyugat-európai telepítésének előkészületei.