Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1982

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Február - Gáspár Sándornak, az MSZMP KB Politikai Bizottsága tagjának, a SZOT főtitkárának, a Szakszervezeti Világszövetség elnökének beszéde Havannában, a X. szakszervezeti világkongresszuson

ségeik és befolyásuk tekintetében igen nagy különbségek vannak. Ennek legfőbb oka az, hogy a szakszervezeti mozgalom a legtöbb országban és nemzetközileg is megosztott, erőik egy részét belső viták, harcok emésztik fel. Ezért különösen fontos napjainkban a nemzetközi szakszervezeti egység megvalósítása. Az egység kívánatos, de vajon lehetséges-e? Vnnak, akik kételkednek benne. Ma és a belátható jövőben a nemzetközi szakszervezeti mozgalom egysége nem szervezeti egységként valósul majd meg, hanem a munka tartalmában. És ez nem csekélység. Az elválasztó szervezeti hagyományok túl mélyek. A politikai kötődések inkább szembeállítják, mint közelítik egymáshoz a különböző szakszervezeteket. Ilyen körülmények között ma az egység a gyakorlati tevékenység útján lényegében mint akcióegység tűzhető ki célul. Az akcióegység feltételei a jelenlegi helyzetben is adottak: a közös érdekekből fakadó azonos célok felismerését, ezek programmá fejlesztését foglalják magukban. De van-e egyáltalán lehetőség, és ha igen, milyen mértékben, a közös nézetek és álláspontok kialakítására? Az egyetértést nyilván nem kereshetjük a vüágnézet területén. A nemzetközi konfrontációk is gyengítik az egység esélyeit. Vajon ilyen körülmények között nem lesz-e az akcióegység valamiféle kilúgozott, tartalmatlan deklaráció? Az egyetértő helyzetmegítélést és programot vajon követi-e a közös cselekvés? Nem marad-e mindez puszta óhaj? Meggyőződésem, hogy a szakszervezetek között az akcióegység, az egyetértés egy konfrontációs világhelyzetben is nélkülözhetetlen, sőt ilyen helyzetben különösen az. Ezt az egységfolyamatot nem akadályozhatja az, hogy az egyes szervezetek milyenek voltak korábban, hogyan változtak, mi a nevük és a bevallott szándékuk. Egyetlen mérce van: mi a tényleges szerepük, mit tesznek, függetlenül a szavaktól és a propagandától. A nemzetközi szakszervezeti egység kulcskérdése, hogy a benne részt vevők megőrizhessék saját karakterüket. Mi nem akarunk mássá lenni, mint amik vagyunk, és ezt mástól sem várjuk el. Az együttműködésnek nem feltétele az elvek és szándékok módosítása. Egyetlen feltétel van: szolgálni a tagság, a munkásosztály érdekeit. Ezt az utat járjuk az európai szakszervezetek genfi találkozóin és az erősödő kétoldalú kapcsolatokban. A gyakorlatban ezek a formák már bizonyították hasznosságukat. Tartsuk meg őket, és lépjünk tovább! Erőnk a céljaink igazságában és a munkánk összehangolásában rejlik. A jövőben is azt keressük, ami összeköt bennünket. Versenyezhetünk abba, hogy melyikünk tölti be jobban a hivatását, de az alapvető munkásérdekekért folytatott harcban nem versenyezhetünk, hanem támogatnunk kell egymást. Ehhez még nagyobb kölcsönös bizalomra van szükség. Ez a törekvés kell hogy áthassa egész kongresszusunk munkáját. Meggyőződésem, hogy ha a nemzetközi szakszervezeti mozgalomban az összefogás eszméje győzedelmeskedik, akkor képesek leszünk megoldani sokrétű, bonyolult feladatainkat. Megvan az elszánt akaratunk és képességünk arra, hogy