Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1982
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Február - Közös közlemény Puja Frigyes külügyminiszternek a Lengyel Népköztársaságban tett hivatalos, baráti látogatásáról
fölemelt fejjel, a siker reményében szolgálhassuk a nemzetközi munkásosztály ügyét. A magyar szervezett dolgozók nevében sok sikert, eredményes munkát kívánok a kongresszusnak. KÖZÖS KÖZLEMÉNY PÚJA FRIGYES KÜLÜGYMINISZTERNEK A LENGYEL NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN TETT 12 HIVATALOS, BARÁTI LÁTOGATÁSÁRÓL Púja Frigyes, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere Józef Czyreknek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt KB Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának, a Lengyel Népköztársaság külügyminiszterének meghívására február 11-12-én hivatalos, baráti látogatást tett Lengyelországban. Púja Frigyest lengyelországi tartózkodása során fogadta Wojciech Jaruzelski hadseregtábornok, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke, valamint Henryk Jablonski, a Lengyel Népköztársaság Államtanácsának elnöke. A Magyar Népköztársaság és a Lengyel Népköztársaság külügyminisztere a barátság és a kölcsönös megértés szellemében tájékoztatta egymást országa belső helyzetéről, megbeszélést folytatott a két ország együttműködésének fejlesztéséről, és áttekintette az időszerű nemzetközi kérdéseket. A lengyel helyzetről szólva Józef Czyrek hangsúlyozta, hogy a szükségállapot bevezetése gátat vetett azon veszélyeknek, amelyek a belső helyzet nyugalmának megbontásával, az államrend és intézményeinek aláásásával, a népgazdaság összeomlásával, Lengyelország nemzetközi pozícióinak gyengítésével fenyegettek. Lehetővé tette a belső stabilizálás fokozatos megkezdését, és a széles körű reformok beindítását, amelyeknek célja az ország társadalmi és gazdasági fejlődéséhez nélkülözhetetlen feltételek megteremtése. Púja Frigyes megerősítette, hogy a törvényesség helyreállítására és a szocializmus építéséhez szükséges normális feltételek biztosítására a Lengyel Népköztársaság Államtanácsa által hozott és a Szejm által megerősített döntések a magyar kormány és a magyar társadalom teljes támogatását élvezik. A miniszterek hangsúlyozták annak a testvéri segítségnek nagy jelentőségét, amelyet a Szovjetunió és más szocialista országok nyújtanak Lengyelországnak a jelenlegi nehéz időszakban. A felek megelégedéssel állapították meg, hogy a Magyar Népköztársaság és a Lengyel Népköztársaság kapcsolatai a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elvei alapján, a Barátsági, Együttműködési és Kölcsönös Segítségnyújtási Szerződéssel összhangban, a hagyományos testvéri barátság szellemében, eredményesen fejlődnek. Mindez a két ország érdekeit és a szocialista közösség államai