Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1981
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - December - Puja Frigyes külügyminiszter beszámolója az Országgyűlés téli ülésszakán
kormány reális, valamennyi érintett fél tényleges érdekeit tiszteletben tartó, ismert javaslatai, melyeket a magyar Kormány is támogat. Az utóbbi hónapokban jelentősen nőtt a feszültség a Karib-tenger és Közép-Amerika térségében. Súlyos fenyegetésekkel néz szembe a forradalmi Nicaragua, s egyre nyiltabb az imperialista beavatkozás Salvadorban. Fokozódott a szocialista Ktíba ellen irányuló hangulatkeltés és fenyegetőzés. Egyes washingtoni megnyilatkozások nem tartanak kizártnak egy, a Kubai Köztársaság illetve Nicaragua ellen irányuló agresszív lépést, valamiféle „büntetőakciót". Az országok és népek nagy része elitéli az ilyen terveket. E helyről is szeretném kifejezni : népünk szolidáris a függetlenségét, szuverenitását védelmező testvéri kubai és nicaraguai néppel. Az indokínai országok békés építőmunkájának kibontakozását, gazdaságuk helyreállítását továbbra is nagymértékben akadályozza az imperializmus szélsőséges erőivel összejátszó kínai vezetés hegemonista politikája, a térség konszolidációját gátló politikai s nem utolsósorban katonai tevékenysége. Az itt kialakult helyzet orvoslásának egyetlen igazi gyógymódja van: véget kell vetni Kína expanzív törekvéseinek, az indokínai és a délkelet-ázsiai országok megosztását célzó képmutató politikájának és propaganda tevékenységének. A kambodzsai konszolidáció eredményei érthető okok folytán nem tetszenek Kínának, s a népi rendszer ellenségeinek sem. De nem egészen érthető az ASEAN-országok magatartása. Elképzelhető-e, hogy a kambodzsai nép a nyakára engedi ültetni a gyökértelen emigránsok csoportját, akiknek a fegyveres ereje ráadásul Pol-Pot fegyvereseiből kerülnek ki? Tudomásul kellene venni, hogy a kambodzsai nép véglegesen lerázta Pol-Pot és más kínai helytartók uralmát, s — pártja, kormánya vezetésével — eredményesen dolgozik országa gazdaságának helyreállításán, egy új, jobb társadalom felépítésén. Az elmúlt hónapokban nagy jelentőségű szovjet és más szocialista javaslatok hangzottak el a Közép-Kelet és a Perzsa-öböl problémáinak rendezéséről, valamint az Indiai-óceán és a Távol-Kelet békéjének és biztonságának megszilárdításáról. Ugy véljük: ezek időszerű reális javaslatok, s kívánatos, hogy az érdekelt államok pozitívan reagáljanak, mielőbb konkrét tárgyalásokat kezdjenek e kérdésekről. Szólni kell néhány szót Dél-Afrikáról is. A Dél-Afrikai Köztársaság fajüldöző kormányzata — nyilván külföldi támogatóinak egyetértésével — háborús tűzfészek létrehozásán mesterkedik Angola déli határán. Ez a rezsim semmibe veszi az Angolai Népi Köztársaság szuverenitását. Fegyveres erői mélyen benyomulnak Angolába és ott vandal pusztításokat végeznek. Itt az ideje, hogy komoly lépések történjenek ennek az arcátlan agressziónak a megfékezésére! Az érintett államoknak végre komoly lépéseket kellene tenniök Namíbia függetlenségének biztosítására. Nem lehet megfeledkezni arról sem, hogy Európában is van egy régóta húzódó, megoldásra váró probléma; s ez a ciprusi kérdés. Álláspontunk e tekintetben is változatlan. Ciprus állami egységének helyreállítása, területi integritásának biztosítása mellett vagyunk. A szigetország két népközösségének tárgyalásain a feleket