Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1979
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Március - A Magyar Népköztársaság Kormányának nyilatkozata a Vietnam és Laosz elleni kínai agresszióval kapcsolatban
tákat, a hős vietnami népet. A két párt képviselői elítélik a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság ellen irányuló kínai agresszív fenyegetéseket. A két testvérpárt megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egysége megszilárdításának, az európai kommunista és munkáspártok berlini konferenciáján kidolgozott dokumentumban foglalt feladatok megvalósításának. Készek továbbra is tevékenyen hozzájárulni az összes haladó, demokratikus és forradalmi erő összefogásához. A tárgyalásokon részt vett Berecz János, az MSZMP KB Külügyi Osztályának vezetője, Varga István, a KB osztályvezető-helyettese, Bruno Mahlow, az NSZEP Revíziós Bizottságának póttagja, a KB Nemzetközi Osztályának helyettes vezetője, Manfred Uschner, a KB osztályvezető-helyettese és Gerhard Reinert, az NDK magyarországi nagykövete. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG KORMÁNYÁNAK NYILATKOZATA A VIETNAM ÉS LAOSZ ELLENI 17 KÍNAI AGRESSZIÓVAL KAPCSOLATBAN A Magyar Népköztársaság kormánya növekvő aggodalommal és felháborodással tapasztalja, hogy a pekingi vezetés az egyre szélesedő nemzetközi tiltakozást semmibe véve, nem hagyott fel agressziós háborújával a Vietnami Szocialista Köztársaság ellen. A tények arra mutatnak, hogy a kínai vezetés hegemonista céljait követve újabb nyílt támadást indítva fokozza diverzáns tevékenységét a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság ellen, amely békés, szocialista építőmunkára, valamennyi szomszédjával baráti kapcsolatokra és együttműködésre törekszik. A Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság fenyegetése és egyes területeinek megszállása ismételten bizonyítja, hogy a kínai hegemonista, expanzív törekvések súlyos veszélyt jelentenek a délkelet-ázsiai államok függetlenségére, szuverenitására, az egész világ békéjére és biztonságára. A Magyar Népköztársaság kormánya a Vietnami Szocialista Köztársaság ellen irányuló kínai agresszió határozott elítélésével egyidejűleg megbélyegzi a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság függetlenségének, területi sérthetetlenségének súlyos veszélyeztetését, és kifejezi szolidaritását Laosz kormányával és népével. Követeli a nemzetközi jog, az államok közötti kapcsolatok alapvető normáit lábbal tipró kínai cselekmények azonnali beszüntetését a kínai csapatok haladéktalan és teljes kivonását Vietnam és Laosz területéről, továbbá a Laosz elleni agressziós készülődés azonnali beszüntetését.