Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1979

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Március - Közös közlemény Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének Kuvaitban tett hivatalos látogatásáról

KÖZÖS KÖZLEMÉNY LÁZÁR GYÖRGYNEK, A MINISZTERTANÁCS ELNÖKÉNEK KUVAITBAN TETT HIVATALOS LÁTOGATÁSÁRÓL Szaad al-Abdullah al-Szalem al-Szabah sejk, Kuvait Állam trónörököse és miniszterelnöke meghívására Lázár György, a Magyar Népköztársa­ság Minisztertanácsának elnöke március 17. és 19. között hivatalos láto­gatást tett Kuvait Államban. A Magyar Népköztársaság miniszterelnökét és kíséretét meleg fogad­tatásban részesítették, amely kifejezte Kuvait Állam és a Magyar Nép­köztársaság baráti kapcsolatait. Lázár Györgyöt fogadta Dzsabar al-Ah­med al-Szabah sejk, Kuvait Állam emírje. A barátság és a kölcsönös megértés légkörében lefolyt tárgyalásokon Lázár György és Szaad al-Abdullah al-Szabah sejk, valamint kíséretük eszmecserét folytatott a két baráti ország kapcsolatairól és a közös érdek­lődésre számot tartó nemzetközi kérdésekről.* A két kormányfő megelégedését fejezte ki a két ország kapcsolatainak fejlődése, különösen a gazdasági együttműködésben elért jelentős ered­mények felett. Megállapították, hogy további kedvező lehetőségek van­nak Magyarország és Kuvait Állam gyümölcsöző együttműködésének el­mélyítésére. Lázár György látogatása alkalmával, légügyi egyezményt, egészségügyi egyezményt, valamint tájékoztatási egyezményt és munka­tervet írtak alá a két ország között. Áttekintve a világpolitikai helyzetet, a két fél hangsúlyozta annak szük­ségességét, hogy valamennyi békeszerető ország fokozza erőfeszítéseit a nemzetközi béke és biztonság előmozdítása és megerősítése érdekében. Határozottan állást foglaltak amellett, hogy az államok közötti vitákat erőszak alkalmazása nélkül, az Egyesült Nemzetek Szervezete Alapok­mánya elveinek szellemében kell rendezni. Megvitatva a veszélyes és érzékeny közel-keleti helyzetet, a két fél megerősítette azt a meggyőződését, hogy ebben a térségben az igazságos és tartós békét csak akkor lehet elérni, ha Izrael kivonul az összes meg­szállt arab területekről, köztük Jeruzsálemből, és helyreállítják a palesz­tinai nép törvényes nemzeti jogait, beleértve saját állama létrehozásá­nak jogát a palesztinai nép egyedüli és törvényes képviselője, a Paleszti­nai Felszabadítási Szervezet vezetése alatt. A felek ismét hangot adtak annak a véleményüknek, hogy különmeg­állapodások soha nem vezethetnek az óhajtott békéhez. Hangsúlyozták, * A tárgyaláson részt vettek : Lázár György, a Minisztertanács elnöke mellett dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter, Garai Róbert külügyminiszter-helyettes, Simon Ferenc, a MT Tájékoztatási Hivatalának elnökhelyettese, Szigeti Károly nagykövet. Szaad al-Abdullah al-Szabah sejk, trónörökös és miniszterelnök mellett Abdullah Jusef Ghanem energia- és vízügyi miniszter, Abdel Rahman Szalem Al-Attiki pénzügyminiszter, Abdelvahab Jusef Al-Nafiszi kereskedelmi és iparügyi miniszter.

Next

/
Thumbnails
Contents