Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1979
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Március - Közlemény Hermann Axen budapesti látogatásáról
A szívélyes, elvtársi légkörben lezajlott megbeszéléseken a két testvérpárt képviselői tájékoztatták egymást az MSZMP XI. kongresszusa és az NSZEP IX. kongresszusa határozatai végrehajtásának menetéről, áttekintették a két testvérpárt együttműködését és véleménycserét folytattak a nemzetközi helyzet, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről. Az MSZMP képviselői kifejezték, hogy a magyar kommunisták nagyra értékelik a Német Demokratikus Köztársaság dolgozóinak a Német Szocialista Egységpárt vezetésével a fejlett szocialista társadalom építésében elért eredményeit. A szocialista német állam tevékeny módon járul hozzá az európai béke és biztonság megszilárdításához, a nemzetközi enyhülés politikájának megvalósításához és a társadalmi haladás ügyéhez az egész világon. A Német Demokratikus Köztársaság, amely ez évben ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját, nagy tekintélynek és megbecsülésnek örvend világszerte. Az NSZEP képviselői az NDK kommunistái és dolgozói nevében méltatták a magyar népnek az MSZMP vezetésével a párt XI. kongresszusa határozatai megvalósításában elért eredményeit, a Magyar Népköztársaságnak az európai béke és biztonság megteremtéséért, a nemzetközi együttműködés fejlesztéséért és a társadalmi haladásért kifejtett erőfeszítéseit. Tájékoztatást adtak arról, hogy a magyar nép kiemelkedő történelmi dátumáról, a Magyar Tanácsköztársaság közelgő 60. évfordulójáról megemlékeznek a Német Demokratikus Köztársaságban. A megbeszéléseken újból megnyilvánult az MSZMP és az NSZEP nézeteinek azonossága a szocialista társadalom építésének kérdéseiben és a nemzetközi fejlemények megítélésében. Megelégedéssel állapították meg, hogy eredményesen fejlődik a két testvérpárt internacionalista együttműködése, amely elősegíti egymás tapasztalatainak jobb megismerését és hasznosítását, s jól szolgálja a két ország kapcsolatainak további erősítését, a két nép barátságának elmélyítését. Az MSZMP és az NSZEP képviselői megerősítették, hogy a marxizmus—leninizmus elvei alapján, a proletár internacionalizmus szellemében a jövőben is következetesen munkálkodnak pártjaik és népeik testvéri barátságának és sokoldalú együttműködésének elmélyítésén, amellyel növelik a szocialista országok közösségének összeforrottságát is. ' A nemzetközi események áttekintése során a két párt képviselői megállapították, hogy a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének 1978. novemberi, moszkvai értekezletén a nemzetközi erőviszonyokról és a világpolitikai eseményekről elfogadott értékelést az élet igazolja. Aláhúzták, hogy az enyhülés fenntartása és megszilárdítása szükségessé teszi valamennyi békeszerető és haladó erő határozott fellépését a béke és a társadalmi haladás ellenfeleivel szemben. A két párt képviselői határozottan elítélik a pekingi vezetésnek a szocialista Vietnam ellen indított agresszív háborúját, amely újabb súlyos megpróbáltatást jelent a vietnami nép számára. A fegyveres kínai támadás veszélyezteti az indokínai térség népeinek biztonságát és a világ békéjét. Szolidaritásukról és a teljes támogatásukról biztosították a vietnami kommunis-