Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1978
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Június - Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának interjúja a New York Times c. lap számára
JUNIUS KÄDÄR JÁNOSNAK, AZ MSZMP KÖZPONTI BIZOTTSÁGA ELSŐ TITKÁRÁNAK INTERJÚJA 1 A NEW YORK TIMES C. LAP SZAMÁRA* — Mely céloknak ad ön elsőbbséget a kül- és belpolitikában? — A Magyar Népköztársaság, mint közismert, szocialista ország. Ennek megfelelően a belpolitikában azok a feladatok állnak előtérben, amelyek az ország, a nép anyagi és szellemi felemelkedését, az állampolgárok szociális és jogbiztonságát, a társadalom harmonikus és dinamikus fejlődését, a szocialista demokrácia fejlesztését, az ország szilárd és kiegyensúlyozott belpolitikai helyzetét szolgálják. Ezen az alapon és e célok érdekében jött létre hazánkban egy minden korábbinál szélesebb nemzeti egység. A munkások, a parasztok, az értelmiségiek, a kommunisták és a pártonkívüliek, a hivők és a nem hivők — még ha egy sor kérdésben nézeteik el is térnek egymástól — egy dologban egységesek: békében és szocialista Magyarországon akarnak élni és boldogulni. Meggyőződtek arról, hogy ebben a társadalomban helye, biztos jelene és jövője van mindenkinek, aki két keze munkájával, alkotó elméjével a haza javára dolgozik. Közismert, hogy a Magyar Népköztársaság a Varsói Szerződés szövetségi rendszeréhez tartozik, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának tagja. Ez a körülmény meghatározóan érvényesül nemzetközi tevékenységünkben. Külpolitikánk középpontjában mindenekelőtt az a törekvés áll, hogy biztosítsuk népünk számára a békét és a gazdasági fejlődés kedvező külső feltételeit. Ezért lehetőségeinkhez mérten igyekszünk hozzájárulni a nemzetközi viszonyok javulásához, az enyhülési folyamat megszilárdításához, a fegyverkezési verseny megállításához, a leszereléshez. Mi azt tartjuk, hogy népünk boldogulása elválaszthatatlanul összefügg más népek boldogulásával, az egyetemes emberi haladás ügyével. Ezért szolidaritást vállalunk a békéért, a társadalmi haladásért, a nemzeti függetlenségért küzdő erőkkel. A Magyar Népköztársaság a béke és a haladás egyetemes céljainak elő-; mozdítása érdekében társadalmi rendszertől függetlenül együttműködésre törekszik minden országgal. Ezért dolgozunk az Egyesült Államokhoz fűződő állami kapcsolatok területén is. Bel- és külpolitikánk nyílt és őszinte, nem spekulációkon, hanem szilárd elvi alapokon, történelmi tapasztalatokon nyugszik. Népünk támogatja ezt a politikát, és azt akarja, hogy a jövőben is töretlenül folytatódjék. Politikánkat, álláspontunkat nem rögtönözzük, nem változtatjuk * Az interjú a lap június 10-i számában jelent meg.