Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1978

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Április - Az MSZMP Központi Bizottságának határozata a XI. kongresszus óta végzett munkáról és a párt feladatairól. (Részletek)

lozzák. Helyesli a nemzetközi helyzet enyhülésére meghatározó módon ki­ható szovjet—.amerikai kapcsolatok további javítását, a stratégiai fegyve­rek korlátozását célzó SALT—II tárgyalások folytatását, s kívánja azok eredményes befejezését. Határozottan fellép a neutronfegyverek gyártá­sának és nyugat-európai elhelyezésének terve ellen. A nemzetközi feszültség enyhítését, a háborús veszély csökkentését szol­gálja a különböző társadalmi rendszerű országok együttműködése gazda­sági, tudományos, kulturális és politikai téren. Ezért is törekszünk mind a fejlett kapitalista, mind a fejlődő országokkal együttműködésünk széle­sítésére minden lehetséges területen ... VII. Pártunk nemzetközi tevékenysége A nemzetközi kommunista mozgalom világszerte fellendülőben van. A szo­cializmus, a kommunizmus az emberiség korábbi történetében példa nél­küli, az egész földkerekségre kiterjedő eszmeáramlattá és politikai erővé vált. A kommunista és munkáspártok a szocialista országokban az új élet építésének vezetői, a kapitalista országokban a társadalmi haladás úttörői, a volt gyarmati területeken a nemzeti függetlenség teljes kivívásáért és a haladásért folytatott küzdelem élharcosai. A szocializmusért, a demokrá­ciáért, a nemzetek érdekeiért, a békéért folytatott harcban a kommunista és munkáspártok többségének növekszik taglétszáma, szélesedik tömegbe­folyása, erősödik politikai szerepe saját hazájában. A kommunista és mun­káspártok a nemzetközi helyzet alakulásának jelentős tényezői 1. Pártunk a marxizmus—leninizmus elveitől vezérelve, a szocialista ha­zafiság és a proletár internacionalizmus eszméitől áthatva kiveszi részét a nemzetközi kommunista mozgalomnak a haladásért, a békéért folytatott harcaiból. Arra törekszünk, hogy fejlesszük kapcsolatainkat valamennyi testvérpárttal, és tevékenységünkkel elősegítsük mozgalmunk marxista— leninista egységének erősödését, közös céljaink elérését. A XI. kongresszus óta eltelt három évben a világ minden tájáról összesen 65 testvérpárt küldötteivel folytattunk kétoldalú megbeszéléseket. Pár­tunk képviseltette magát a testvérpártok kongresszusain. Tevékenyen vet­tünk részt az európai kommunista és munkáspártok nagy jelentőségű ber­lini konferenciáján, a testvérpártok számos más tanácskozásán. Részt vet­tünk a szocialista országok testvérpártjainak egységét és ideológiai együtt­működését szolgáló rendezvényeken. A Magyar Szocialista Munkáspárt szolidáris azzal a harccal, amelyet a tőkésországokban működő kommunista pártok vívnak a monopoltőke gaz­dasági és politikai hatalmának megtöréséért, a dolgozók érdekeinek vé­delméért, a társadalmi változásokért. Az internacionalista szolidaritás je­gyében szélesíti és erősíti kapcsolatait a fejlődő országokban működő kommunista pártokkal. 2. Pártunk azt vallja, hogy az országonként eltérő történelmi feladatok megvalósítása minden kommunista és munkáspárttól konkrét helyzetmeg­ítélést és feladatmeghatározást követel. Természetesnek tartjuk, hogy a különböző feltételek között tevékenykedő, stratégiájukat és taktikájukat önállóan kialakító pártok keresik a választ a fejlődés új kérdéseire. Ez

Next

/
Thumbnails
Contents