Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1978

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Április - Közlemény a Varsói Szerződés tagállamai Külügyminiszteri Bizottsága szófiai üléséről

szükségszerűen együtt jár véleménykülönbségekkel és vitákkal is, ugyan­akkor megnöveli a tapasztalatcsere jelentőségét. A nemzetközi munkásmozgalmon belül jelenleg is mutatkoznak álforra­dalmi tendenciák, jobboldali és „baloldali" elhajlások a marxizmus—leni­nizmus irányvonalától. Jelentkezik nacionalizmus, szovjetellenesség, amelynek legszélsőségesebb válfaja a maoizmus. Mindezeket a béke, a szo­cializmus, a haladás ellenségei igyekeznek kihasználni a munkásmozgalom bomlasztására, zavar és szakadás előidézésére a kommunisták soraiban, a szocialista országok egységének megbontására. Pártunk álláspontja, hogy minden egyes testvérpárt joga és kötelessége a marxizmus—leninizmus tanításainak, a szocialista forradalom és építés általános törvényszerűségeinek az adott ország sajátosságait és hagyomá­nyait figyelembe vevő önálló, alkotó alkalmazása. Ez minden párttól igényli a nemzeti és a nemzetközi érdekek egyeztetését, az egységre való törekvést, a kölcsönös szolidaritást és az elvtársi együttműködést. Moz­galmunk fejlődésével együtt nő a proletár internacionalizmus jelentősége a testvérpártok önállósága, egyenlősége és önkéntes együttműködése alap­ján. 3. Pártunk kongresszusainak határozatai, a kommunista és munkáspár­tok 1969-es moszkvai világtalálkozójának és 1976-os berlini európai kon­ferenciájának megállapításait szem előtt tartva harcolunk a nemzetközi munkásmozgalom egységéért, akcióképességének növeléséért. Az imperializmus elleni harc közös céljai alapján erősítjük kapcsolatain­kat a fejlődő országok nemzeti felszabadító mozgalmaival, nemzeti demok­ratikus pártjaival. A béke, a leszerelés, a nemzetközi enyhülés előmozdítása, a dolgozó em­berek jogainak védelme érdekében együttműködésre törekszünk a szocia­lista, szociáldemokrata pártokkal is. A Központi Bizottság továbbra is fontos feladatnak tartja, hogy pártunk a marxizmus—leninizmus, a proletár internacionalizmus szellemében vég­zett aktív nemzetközi tevékenységgel is segítse a haladás erőinek térnye­rését. Ugyanakkor tisztában van azzal, hogy országunk, pártunk, szocia­lizmust építő népünk a nemzetközi színtéren a legnagyobb hatást az ered­ményes hazai építőmunkával, társadalmi fejlődésünk időszerű feladatai­nak megoldásával fejtheti ki .. . KÖZLEMÉNY A VARSÓI SZERZŐDÉS TAGÁLLAMAI KÜLÜGYMINISZTERI BIZOTTSÁGÁNAK 25 SZÓFIAI ÜLÉSÉRŐL A Varsói Barátsági, Együttműködési és Kölcsönös Segítségnyújtási Szer­ződés tagállamainak Külügyminiszteri Bizottsága 1978. április 24—25-én ülést tartott Szófiában. Az ülésen részt vett Petr Mladenov, a Bolgár Népköztársaság, Bohuslav Chnoupek, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, Emil Wojtaszek, a Len­gyel Népköztársaság, Puja Frigyes, a Magyar Népköztársaság. Oskar Fischer, a Német Demokratikus Köztársaság, Stefan Andrei, a Román

Next

/
Thumbnails
Contents