Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1973
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Október - Gáspár Sándornak, a SZOT főtitkárának felszólalása a szakszervezeti világkongresszuson
kozásunk ellenére, hosszú az az út, amelyet végig kell járnunk. Ez időbe és nagy erőfeszítésekbe, áldozatokba is kerül. Ennek tudatában ítélhetnek barátaink és vethetik fel érveiket vitapartnereink. A dolog természetesen azzal még nincs elintézve, hogy létezik a kivívott munkáshatalom. Elnézésüket kérem a hasonlatért, de a mi szakszervezeteink nem olyanok, mint a her vadásnak indult szépasszony, akinek csak múltja van, de jelene és jövője nincs. A szocialista országok szakszervezeteinek múltja is van, szép jelene, de még ragyogóbb a jövője. Én teljesen értem most már, nagyon sok nemzetközi tapasztalatot ismerve, hogy ilyen megállapítás és minősítés után, mint amit a beszámoló is tett a szocialista országok szakszervezeteiről, egyre többen lesznek azok, akik meg akarják ismerni a szocialista országok valóságát és az ott működő szakszervezetek tevékenységét. Meríteni akarnak ugyan a tapasztalatokból, de gyakran csak a kutat látják s a vödröt nem találják, amivel meríthetnének. Megértem, hogy sokszor más a valóság és más az optika, vagyis nem tudják érzékelni, nem tudják felfogni a szocialista országok szakszervezeti mozgalmának sokszínűségét, hasznosságát, osztályjellegét, osztálytartalmát és minden bizonnyal ezért minket is terhel felelősség. Én most természetesen a magyar szakszervezetek nevében beszélek. Biztos, hogy azért mi is felelősek és hibásak vagyunk, ha nem tudjuk reálisan bemutatni a magunk valóságát. Valószínű, hogy ennek egyik magyarázata az, hogy a hatalomért vívott harcnak egy kritikus időszakában eléggé összefonódtak azok a szervezetek, amelyek a proletárdiktatúra rendszerében, a munkáshatalmon belül helyezkednek el. Nevezetesen, összefonódtak a tevékenységi körök, a párt-, az állami és a szakszervezeti funkciók. Volt egy ilyen időszak, és ez majdnem természetes. De ennek az árnyéka talán még mindig kísér bennünket, holott ezt az objektív helyzet miatt gyakorlatilag mi már régen megváltoztattuk, de nem beszéltünk róla eleget. Valószínű, azzal is hibáztunk — és most megint magunkról beszélek —, hogy sok szakszervezeti vezető, talán még nemzetközi fórumokon is, amikor nem tudta a maga szakszervezeti eszközeivel meggyőzni a hallgatókat a szakszervezeti mozgalom jelentőségéről, az egyszerűbb megoldást választotta és meghúzódott a párt árnyékában. Előfordult, hogy oda nem való módon a pártot idézte, vagy kormányintézkedés mögé bújt. Ez is a mi hibánk. Ma már nálunk egyetlenegy szakszervezeti vezető sem bújhat a párt háta mögé. Saját szervezetének álláspontját kell képviselnie, mert a magyar szakszervezeteknek minden kérdésben van álláspontjuk. Önálló álláspontjuk! Szeretném itt mindjárt leszögezni: a mi szakszervezeti viszonyaink között a szakszervezetek tevékenységükért, cselekedeteikért csak azoknak a munkásoknak, dolgozóknak felelősek, akiket képviselnek. A magyar viszonyok között ma már senki nem tud könnyű karriert csinálni azzal, ha olcsó módon szidja a szakszervezeteket. De ezt nem is teheti, s nem is teszi meg senki jelenlegi viszonyaink között. Egyébként mindenki csak levett kalappal tisztelegve beszélhet a szakszervezetekről. Hangsúlyozom: csak a munkásoknak, a dolgozóknak van joga a szakszervezeteket elítélni vagy tevékenységüket kritizálni. Nekik, akiknek az érdekeit képviseljük. Mi elismerjük, hogy valószínűleg hibáztunk is. Ez persze abban a nagy