Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1973

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Október - Gáspár Sándornak, a SZOT főtitkárának felszólalása a szakszervezeti világkongresszuson

káshatalom ellen a spanyol köztársaság megbuktatása óta nem volt. Sok bűn terheli a nemzetközi burzsoázia lelkiismeretét, de a sok súlyos bűn közül ez az egyik legsúlyosabb. Tehát ezért mondjuk, hogy a továbbiakban itt még sok lesz a tennivaló. Felszólalásomban egyetlen kérdéssel kívánok foglalkozni: a szocialista országok szakszervezeti mozgalmával, elsősorban a magyar szakszervezetek helyzetével összefüggésben, közös dolgaink jobb megítélése érdekében. Gensous elvtárs beszámolójában és Seguy elvtárs korreferátumában nagy helyet kapott a szocialista országok szakszervezeti mozgalmának ismertetése. A megállapításokkal egyetértünk. Azokat jónak, helyénvalónak tartjuk. Mégis ehhez fűznék néhány megjegyzést. Két oknál fogva. Először azért, mert az elmúlt 25 esztendőben a szocialista országok szakszervezeti mozgalma volt az egyik legtöbbet vitatott kérdés, másodszor azért, mert — megítélésünk szerint — a szocialista szakszervezeti mozgalom a jövő munkásmozgalmának perspektíváját adja. Gensous elvtárs tételesen megállapította, hogy olyan jogokkal és hatáskörrel, lehetőségekkel szakszervezeti mozgalom még nem rendelkezett, mint amilyenekkel a szocialista országok szakszervezetei rendelkeznek. Ez a megállapítás — megítélésünk szerint — helyes. De az első kérdés, amit ezzel kapcsolatban szóvá kívánok tenni, hogy mi ennek a hitele, pontosabban, a fedezete. Ez a megállapítás nyilvánvaló tényeken alapszik. Mégis foglalkozni kell vele, mert a nemzetközi szakszervezeti mozgalomban valahogy úgy vagyunk még, pontosabban, az utolsó évekig úgy voltunk, hogy értjük, értjük, amit a szocialista országok szakszervezetei csinálnak, de pontosan azért nem tudjuk, hogy mi az. Igaz, kivívtuk a hatalmat, a munkáshatalom birtokában vagyunk és ez nagy dolog. De nem értjük pontosan, hogy mi a területük és mivel is foglalkoznak? A tőkés viszonyok között dolgozó szakszervezeti vezetők részéről a kérdés felvetése érthető. Szocialista viszonyok között úgynevezett színes, látványos szakszervezeti mozgalmat nem tudunk bemutatni. Olyasmit, hogy ütközet a rendőrséggel vagy életre-halálra menő sztrájkharcok — mondom —, ilyeneket nem tudunk felmutatni. A megállapításnak mégis az a fedezete, hogy a világon először a Szovjetunióban a szakszervezetek segítettek a munkáshatalom kivívásában, és gondoljuk, hogy ez nem akármilyen cselekedet. Hasonló módon azután a szocialista országok szakszervezetei is kivették részüket a hatalom kivívásából. Igaz, szerencsésebb történelmi viszonyok között. Szeretném ezzel kapcsolatban idézni Leninnek egy régebbi és talán elfelejtett megállapítását. Lenin azt mondta, nem sokkal a forradalom győzelme után, hogy a szovjethatalom nem huszonnégy hónapig, hanem huszonnégy óráig sem maradt volna fenn a szovjet munkásosztály, a szovjet szakszervezetek támogatása nélkül. Ez óriási cselekedet volt. Mindannyian tanúi vagyunk annak, hogy abban a Szovjetunióban, ahol elsőnek hozták létre a munkáshatalmat, bojárok, pópák és cárok sötét birodalmából a munkáshatalom fél évszázada alatt a világ egyik nagyhatalmát teremtették meg. Azt hiszem, hogy ez történelmi cselekedet, és gondolom, a beszámoló megállapításának ez a munkafedezete. Persze minduntalan emlékeztetnünk kell nemcsak ellen-