Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1973
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Június - Fock Jenő miniszterelnök nyilatkozata az MTI-nek a KGST 27. ülésszakáról
sával még korántsem lehetünk elégedettek. Kétségtelenül értünk el egyáltalán nem lebecsülendő eredményeket, hiszen hosszú évek óta széles körű szakosítási tevékenység folyik a gépiparban, de sajnos ennek ellenére az országok gépiparában nem csökkent, hanem növekedett a párhuzamosság. Több fontos termék szakosításában nem sikerült megállapodásra jutni, másoknál vontatottan halad az előkészítés. Lassan fejlődik a részegységkooperáció, holott számos területen ez igen kézenfekvő és hasznos lenne. Gondot okoz az is, hogy a gépipar műszaki színvonala nem fejlődik az egyre növekvő szükségleteknek megfelelően, és sajnos, vannak ágazatok, ahol a gépek és berendezések jó része még elmarad a világszínvonaltól. Mindezek alapján — és erre mi is nagy nyomatékkal hívtuk fel a figyelmet — erőfeszítéseinket a következő időkben az olyan belső és nemzetközi gazdasági feltételek létrehozására kell összpontosítani, amelyek elősegítik, hogy a gépipar korszerű gépekkel és berendezésekkel lássa el a felhasználókat. Hogyan összegezné Fock elvtárs az ülésszak vitáit? Az ülésszak eredményes és hasznos volt, bár látványos határozatok nem születtek. Ez érthető is, hiszen az integrációs Komplex Program megvalósításának első szakaszában vagyunk. A haladás általános iránya jó, jóllehet az előrelépés néhol gyorsabb is lehetne. Az egészséges türelmetlenség nyilvánult meg valamennyi KGST-ország részéről, kifejezésre juttatva azt az eltökéltséget, hogy a szocialista gazdasági integráció Komplex Programjában megfogalmazott céljainkat együttes erővel mihamarább valóra váltjuk. Az egész ülésszak munkáját mélységes politikai felelősség hatotta át. Az elmúlt időszakban növekedett a világban az érdeklődés a KGST iránt. Ennek csak egyik megnyilvánulása a KGST és Finnország között létrejött egyezmény, amelyet az ülésszak most megerősített. A tanácsülés megelégedéssel vette tudomásul, hogy a Végrehajtó Bizottság kidolgozta azt az eljárási rendet, amely szabályozza, milyen módozatokban és formákban alakítsák ki kapcsolataikat a KGST-vel a nem tagországok. Ez minden bizonnyal megkönnyíti a további tárgyalásokat. Az érdeklődés ugyanis tovább nő. Ebben véleményem szerint két tényező játszik szerepet: a KGSTországok megnövekedett gazdasági ereje és a kelet—nyugati gazdasági kapcsolatok fejlődésének kedvező politikai légkör. A folyamatot tovább kell erősíteni, és következetesen kell munkálkodni a KGST-országok gazdasági együttműködésének fejlesztésén, a szocialista gazdasági integráció kibontakoztatásán. Végezetül megemlítem, hogy az ülésszak alkalmával lehetőség nyílott arra is, hogy a hivatalos napirenden kívül megbeszélést folytassak a KGST-országok delegációvezetőivel az együttműködésünket érintő kérdésről, így külön megbeszélést folytattam Koszigin elvtárssal, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökével, valamint Jaroszewicz elvtárssal, a lengyel kormány elnökével az országaink közötti kétoldalú gazdasági kapcsolatok néhány időszerű kérdéséről, valamint a KGST-beli együttműködés egyes problémáiról.