Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1972

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - December - Puja Frigyesnek, a külügyminiszter első helyettesének cikke az európai enyhülésről

állapodást. Máris megkezdődött a Német Demokratikus Köztársaság lavinaszerű elismerési folyamata, számos nyugati és fejlődő országgal vette fel a diplomáciai kapcsolatokat. Tagja lett a Német Demokratikus Köztársaság az UNESCO-nak és az Európai Gazdasági Bizottságnak is. Remélhetően nem sokáig várat magára a két Németország ENSZ-tagsága sem. A béke és a biztonság megszilárdítása szempontjából lényeges esemény volt Richard Nixonnak, az Egyesült Államok elnökének látogatása a Szovjetunióban. A szovjet vezetők és az Egyesült Államok elnökének eredményes tárgyalásai, az aláírt egyezmények máris éreztetik jótékony hatásukat mind a szovjet—amerikai kapcsolatokban, mind a nemzetközi életben általában. November 22-én Helsinkiben végre megkezdődhetett az európai biztonsági értekezlet előkészítését szolgáló sokoldalú tanácskozás is, amelynek célja a biztonsági értekezlet idejére, helyére, résztvevőire, ügyrendjére és napirendjére vonatkozó javaslatok kidolgozása. Mindez több mint elegendő bizonyítékot szolgáltat a megalapozott kijelentésre: ebben az esztendőben több történt az európai enyhülés érdekében, mint korábban sok-sok év alatt. Ügy véljük, nem férhet kétség ahhoz, hogy a nemzetközi feszültség csökkenésének legfontosabb állomásai nagyrészt a szocialista országok következetes erőfeszítéseinek eredményei. A szocialista országok mindig is kitartóan küzdöttek az európai enyhülésért, a második világháború után és később keletkezett problémák rendezéséért. Feje tetejére állított logika, ha most az Észak-atlanti Szövetség miniszteri tanácsának brüsszeli ülése ennek az agresszív szervezetnek az érdemei közé sorolja a kelet—nyugati kapcsolatokban bekövetkezett előrelépést, ha ez — a Szovjetunió és a szocialista országok ellen keresztes hadjáratot hirdető — katonai blokk most magamagát kiáltja ki az európai enyhülés bajnokának. Az emberek emlékezete nem olyan rövid, ahogy azt az Észak-atlanti Szövetség vezető körei hiszik, a nyugati országok dolgozói is jól tudják: 10—15 esztendővel ezelőtt a NATO-országok hallani sem akartak a német problémakör rendezéséről, az európai biztonsági rendszer létrehozását célzó lépésekről. Sok rossz tapasztalatot szereztünk már az Észak-atlanti Szövetség politikájáról, ezért a szocialista országok dolgozói között joggal merül fel a kételyt is magába foglaló kérdés: őszintén akarják-e az európai enyhülést a NATO-országok kormányai, nem valamilyen taktikai fogásról van-e szó, amelynek a világ becsapása a célja? Nem könnyű válaszolni erre a kérdésre. Aki a NATO politikáját valamennyire is ismeri, az tudja, hogy ez a szervezet sohasem volt az európai és a világbéke megszilárdításának őszinte híve. Az elemzések azt mutatják, hogy a NATO vezető hatalmai alapjában most sem változtattak stratégiai céljaikon, csupán rugalmasabb taktikára tértek át; azt hiszik, hogy az enyhültebb légkörben, új módszerekkel operálva elérhetik azt, amire 23 év óta hiába áhítoztak: a szocialista országok társadalmi rendszerének gyengülését és összeomlását. A legutóbbi három esztendő eseményei azt mutatják, hogy a NATO vezető hatalmai inkább akadályozzák, mintsem elősegítik az európai biztonság ügyét. A budapesti felhívás, tehát az európai biztonsági értekezlet összehívásáért folyó harc aktivizálódása óta a NATO nem kevés energiát for-