Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1970

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Március - Péter János külügyminiszter beszéde az Országgyűlés 1970. március 4-i ülésén

Ezek nem az európai biztonsági konferenciának, hanem az európai biztonság kibontakozásának az előfeltételei. Tisztelt Országgyűlés! A Német Demokratikus Köztársaságban folytatott tárgyalásaink, a Varsói Szerződés értekezletei, a Német Demokratikus Köztársasághoz fűződő baráti és szövetségi kapcsolataink alapján, figyelembe véve a Német Szövetségi Köztársaság képviselőivel folytatott tárgyalásainkat is, nem tekintjük alaptalannak azt a reményt, hogy a Szovjetunió és az NSZK, a Lengyel Népköztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság között folyó eszmecsere komoly tárgyalásokhoz vezethet. A két Németország egymáshoz való viszonyának rendezése egyszerre szolgálná Európa népei és a német nép érdekeit. Az előző nyugatnémet kormányok szélmalomharca növelte a háborús veszélyeket Európában és mélyítette a német nép kettészakítottságát. Ha az új nyugatnémet kormány Willy Brandt kancellár vezetésével nem él a mostani tárgyalások adta lehetőségekkel, akkor nagyon hosszú időre pecsételi meg ezzel a német nép többfelé szakítottságát. Az európai problémák — tisztelt Országgyűlés — természetesen nem függetlenek a világ más tájainak problémáitól. Sőt azok közül egyeseknek izzási hőfoka miatt közülük nem egy nagyobb mértékben hat az általános nemzetközi viszonyokra, mint maguknak az európai viszonyoknak az alakulása. Sőt — ami még ennél is fontosabb — ezeknek a más világtájaknak a válsága lassíthatja, gátolhatja, sőt lényegében lehetetlenné teheti az európai kérdésekben való előrehaladást. Ilyen probléma a háború Vietnamban. 1954-ben Franciaország akkori kormányzata megértette a helyzetet, le tudta győzni önmaga akkori vélt presztízsét és vissza tudott vonulni annak ellenére, hogy akkor az Egyesült Államoktól biztatásokat kapott határtalan támogatásra, a gyarmati háború folytatására. Franciaország akkor meg tudott szabadulni a gyarmati háború gyalázatától és ma Délkelet-Ázsia közvéleményében gyarmati múltja ellenére az egyik legnépszerűbb európai ország. Az Amerikai Egyesült Államok kormányzatai, miután nem tudtak másokat maguk helyett harcba bocsátani, beléptek a vietnami háború felfokozásába. Mi kezdettől fogva elítéltük az amerikai agressziót. Az új kísérleteket pedig a háború vietnamizálására egyrészt az Egyesült Államok vélt érdekei szempontjából is értelmetlennek, eleve sikertelennek kell tekinteni, másrészt ez nemcsak a vietnami nép, hanem az egész nemzetközi élet ellen irányuló újabb merényletnek minősül. Az Egyesült Államok előtt ma már világos, hogy Vietnamban közvetlen katonai győzelmet nem arathat, hanem arra törekszik, hogy a saigoni bábkormányt mentse át az új korszak számára. Ma a harc a saigoni bábkormány léte körül folyik. A vietnami nép legjava ezért vérzik, az Egyesült Államok fiai ezért áldozzák életüket, az egész nemzetközi helyzet a saigoni bábkormány körüli vita miatt van válságban. Amint a bombázások megszüntetése, a Vietnami Demokratikus Köztársaság elleni támadások megszüntetése elősegítette a tárgyalások létrejöttét, elkezdését Párizsban, éppen úgy a saigoni rezsim elejtése, lemondása elősegítené a tárgyalások érdemlegessé válását, s a politikai megoldást az