Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1968

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Július - Péter János külügyminiszter beszéde az Országgyűlés 15. ülésszakán

Délkelet-Ázsia népei, az egyetemes nemzetközi béke és biztonság ügyének támogatásával arra irányul, hogy a párizsi előkészítő megbeszélések fokozatosan hivatalos tárgyalásokká legyenek, és nyissák meg az utat a délkelet-ázsiai problémák politikai rendezése előtt. A mai délkelet-ázsiai helyzet értékeléséhez, saját külpolitikai feladataink meghatározásához szükséges emlékezetünkben tartanunk az ottani előzmények legfőbb mozzanatait. A vietnami nép Dien Bien Phunál aratott nagy győzelmei után az első genfi konferencia előtt és alatt, 1954-ben, az Egyesült Államok akkori képviselői mindent elkövettek, hogy az akkori francia vezetőket a gyarmati háború folytatására rábírják. Készek voltak erre az esetre minden támogatást - politikait és katonait - megadni a franciáknak. Akkor azonban mind a franciák, mind az angolok józanabbaknak bizonyultak, mint az amerikaiak. Elutasították az ajánlatot. így jött létre az első genfi konferencia megállapodása. Az Egyesült Államok képviselője azonban nem írta alá az 1954. évi genfi konferencia záróközleményét, hanem külön nyilatkozatot tett. Ebben tudomásul vette - de nem elfogadta - a záróközlemény első 12 pontját, de ugyanakkor kifejezte fenntartásait a záróközlemény 13. pontjával szemben, amely a konferencia résztvevőinek azt a készségét fejezte ki, hogy együttműködnek a vietnami problémák megoldásában. Ebben a nyilatkozatban azt is világossá tette Bedell Smith, az Egyesült Államok ottani képviselője, hogy az Egyesült Államok nem tartja magára nézve kötelezőnek a megállapodások Dél-Vietnamra vonatkozó ama részét, amely 1954-ben arról szólt, hogy két éven belül, tehát 1956-ig népszavazást kell tartani Dél-Vietnamban az ország egyesítése érdekében. Ezt követően fokozódott az Egyesült Államok beavatkozása Francia-Indokína egykori területein, Laoszban, Kambodzsában, Dél-Vietnamban, és így jött létre az amerikai kudarcok következtében a második genfi konferencia 1962-ben. Ez a második genfi konferencia megerősítette Laosz semleges nemzetközi státusát. Ezzel egyidejűleg Kambodzsa is nemzetközi garanciát kért semleges státusának tiszteletben tartásához. Ezeket a garanciákat az Egyesült Államok csak vonakodva és félreérthetően adta meg, viszont rohamosan fokozta DélVietnamban bázisai építését gazdasági, politikai, katonai téren egyaránt. Ez a szívós ragaszkodás az Egyesült Államok részéről Dél-Vietnamhoz azt mutatja, hogy ez a terület az imperializmus, a kolonializmus és a neokolonializmus számára kulcspozíciót jelent Délkelet-Ázsia területén. Dél-Vietnam körülbelül azt jelenti az Amerikai Egyesült Államok számára, mint a csangkajsekista Tajvan-szigeten levő úgynevezett Kínai Köztársaság. Most igazolódnak a már korábban is megfogalmazott javaslatok, hogy a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen folytatott bombatámadások és más katonai akciók feltétel nélküli és végérvényes megszüntetése vezethet el a tárgyalóasztalhoz. Ezek igazolódása abban látható, hogy bár csak részlegesen szűnt meg a Vietnami Demokratikus Köztársaság bombázása, s a 20. és 17. szélességi öv bombázása minden korábbi arányt felülmúlt, mégis lehetővé vált az első hivatalos találkozó, sőt egyéb téren is, nemcsak a Vietnami Demokratikus Köztársasággal, hanem más szocialista országokkal is a nemzetközi viszonyokat lényegesen érintő kérdésekről tárgyalási lehetőségeket kapott az Egyesült Államok. Ez a megkezdett út, ezen a további előrehaladás