Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1968

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Október - Péter János külügyminiszter felszólalása az Országgyűlés ülésén

A Közgyűlés rossz előjelek között kezdődött. Amire eleve számíthattunk, az jelentkezett a Közgyűlés legkezdetén, az imperialista hatalmak ürügyül használva a csehszlovákiai problémákat, hidegháborús fórummá szerették volna változtatni az idei Közgyűlést. Ez a kísérlet nem sikerült, döntő mértékben azért nem, mert a Szovjetunió új tárgyalásokra tett ajánlatot a nyugati nagyhatalmaknak, elsősorban az Amerikai Egyesült Államoknak a fegyverkezési verseny és a leszerelés problémáinak legidőszerűbb és legjelentősebb kérdéseiről. A Szovjetunió állásfoglalásának a bejelentése az általános vitában egyik óráról a másikra megváltoztatta a nemzetközi légkört, nemcsak az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének keretében, hanem szélesebb területeken is. Tulajdonképpen ez a szovjet kezdeményezés adott tápot és kölcsönözött realitást az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára, U Thant javaslatához, aki a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország képviselőinek csúcstalálkozóját tartja szükségesnek az időszerű nemzetközi problémák megvitatása és a megoldások előkészítése érdekében. A mi kormányunk a nemzetközi helyzetért legnagyobb felelősséget hordozó nagyhatalmak együttműködésének a munkálását eddig is feladatának tartotta és még inkább annak tartja a jövő veszélyeit figyelembe véve. A második világháború végén az ENSZ alapokmányának a kidolgozásánál az öt nagyhatalom közös felelősségének és együttműködésének a Biztonsági Tanácsra vonatkozó rendelkezésekben történt kodifikálása a harmadik világháború elkerülésére irányuló döntő jelentőségű közös vállalkozás volt. Mi a jelenlegi helyzetben is a Kínai Népköztársaságot is figyelembe vevő - közös együttműködést szeretnők látni és tapasztalni az öt nagyhatalomnál. 1945 óta természetesen nagyot változott a világ. Egyfelől: létrejött a szocialista világrendszer 14 országával és az egész nemzetközi helyzet alakulására irányuló hatásával; felbomlott a gyarmati uralmak régi rendszere, elvesztették az imperialista hatalmak világuralmi hegemóniájukat. Mindezeken felül két hatalom, a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok a világtörténelemben soha nem látott, más országgal össze nem hasonlítható rendkívüli katonai, gazdasági és politikai hatalomra jutott. A termonukleáris háború veszélyének, a harmadik világháborúnak az elhárítása mindenekfelett a két legfőbb termonukleáris nagyhatalom egymáshoz való viszonyától függ. A Szovjetuniónak az ENSZ Közgyűlésén is megismételt bejelentése a fegyverkezési verseny és a leszerelés egyes kérdéseinek megtárgyalására vonatkozó készségéről azt a felelősséget tükrözi, amellyel az emberiséget a termonukleáris vüágégés katasztrófájától meg kívánja védeni. A fegyverkezési verseny, amely ellen a Szovjetunió fellép, amellyel szemben vállalkozott az atomfegyverek elterjedése elleni szerződés kidolgozására, ma már olyan veszélyeket rejt magában, amely - ha korlátozása nem sikerül és a nukleáris fegyverkezési versenybe új meg új országok kapcsolódnak be katasztrofális hatású lehet a földkerekség egész gazdasági életére. Ez a verseny termonukleáris háború nélkül is tönkre teheti a népek életét. Ezért a mi kormányunk üdvözli a Szovjetunió tárgyalási kezdeményezéseit, és bízik abban, hogy ésszerű válaszokban részesül ez a kezdeményezés a többi érintett nagyhatalom részéről. Az a romlás, amelyet a nemzetközi helyzetben az utóbbi időben fokozottan tapasztalunk, tulajdonképpen 1965 februárjában kezdett el nagymértékben növekedni, amikor az Egyesült Államok megkezdte a Vietnami Demokratikus