Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1968

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Október - Péter János külügyminiszter beszéde az ENSZ XXIII. Közgyűlésén

világháború küszöbén és a hitleri Németország és szövetségesei által kirobbantott háború alatt. Sokkal bonyolultabb helyzetekkel állt szemben az Egyesült Nemzetek Szervezete is azokban az években, amikor a gyarmati hatalmak még hatalmas gyarmatokkal rendelkeztek. A jelenlegi bonyolultság abból ered, hogy a nukleáris háború árnyékában a hol javuló, hol rosszabbodó nemzetközi viszonyok ellentétes hatásokat váltanak ki. Sokkal több forog kockán a jelenlegi ellentétes irányzatokban, mint az emberiség elmúlt nemzedékeinek életében. Sokkal, de sokkal több forog kockán. A jelenlegi világhelyzet szemben álló tényezőinek mérlegelésénél kormányom úgy véli, hogy a biztosabb jövő előkészítésének legjobb útja az, ha úgy küzdjük le a veszélyeket, hogy számításba vesszük az eddig elért jó eredményeket. És a legbiztosabb eredmények alapján lépésről lépésre kell keresnünk a jelenkor döntő kérdéseinek legreálisabb megoldását a legjobb kompromisszumos megegyezések lehetőségeinek kihasználásával. Kompromisszumos megegyezések nélkül nem lehet igazán előrelépni, hogy a világméretű katasztrófát elkerüljük. Erre való tekintettel azt tartom most egyik feladatomnak, hogy összefoglaljam az elmúlt hónapok legbiztatóbb jeleit és eseményeit. A moszkvai részleges atomcsend-szerződés 1963-ban történt megkötése óta kétségtelenül a legtöbbet ígérő teljesítmény az volt, hogy nehéz és fáradságos tárgyalások után sikerült kidolgozni az atomsorompó-egyezmény szövegét. Joggal volt remélhető, hogy a történelem két leghatalmasabb állama közötti egyetértés egy ilyen szerződés szükségessége tekintetében meg fogja könnyíteni további tárgyalások előkészítését a nukleáris fegyverkezési verseny megállításáról és a tényleges leszerelési intézkedések alapelveinek kidolgozásáról. Tekintettel a jelenlegi irányzatra, amelyben egyre fokozódik a termonukleáris hadigépezet gyártása és feltalálása, meg kell mondani, hogy a fegyverkezési verseny fokozódása és terjedése még termonukleáris háború kitörése nélkül is a legtragikusabb következményekkel járhat a mai és a jövendő nemzedék életére. Természetes, hogy amíg a Vietnam elleni agressziós háború tart és amíg nem találnak igazi politikai megoldást, addig nem lehetséges jelentős és érdemleges új lépéseket tenni a fegyverkezési hajsza megfékezésére és átfogó leszerelési program kidolgozására. Akik fokozni szeretnék a nemzetközi feszültséget - a hidegháborús politika képviselői -, azok most mindent felhasználnak ürügyül, így az úgynevezett csehszlovák kérdést is, hogy hátráltassák az atomsorompószerződés ratifikálását, sőt most már tanúi vagyunk annak is, hogy újból színre lépnek magának a termonukleáris háborúnak a szószólói is. Tekintettel arra, hogy a Vietnam elleni háború, mint a helyzetet mindenütt rontó tényező, beárnyékolja az egész világot, a világ közvéleménye úgy hitte, hogy a párizsi megbeszélések megindulása megalapozza azt a reményt, hogy igazságos és békés megoldást fognak találni Délkelet-Ázsia problémájára. Az azóta szerzett tapasztalat nem látszik igazolni a jó reményeket. A párizsi megbeszélések ténye igazán jó dolog. Mégis, ha az Egyesült Államok tárgyaló megbízottainak irreális magatartása meghiúsítja a lehetőséget, akkor a következmények végzetesek lehetnek. Az Egyesült Államok, miután sokszor tévesen ítélte meg a vietnami kérdést, már az 1954-es genfi értekezleten és majd később is, főleg 1965 februárjában, amióta különösen fokozta a háborút, most, úgy látszik, újfajta hibát követ el. Amerikai közéleti személyek egyes kijelentései azt a benyomást keltik, hogy az Egyesült Államok kormánya abból a feltéte-