Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1968

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Április - A magyar kormány nyilatkozata a vietnami-amerikai előzetes béketárgyalások színhelyével kapcsolatban

Ami pártunkat és országunkat illeti, mi egyrészről teljes mértékben tisztelet­ben tartjuk minden testvérpárt önállóságát, minden szocialista ország szuvere­nitását. Ugyanakkor a kétoldalú kapcsolatok terén jó viszonyra, együttműkö­désre törekszünk kivétel nélkül minden kommunista és munkáspárttal, minden szocialista országgal. Szocialista hazafiságunk mély internacionalizmussal páro­sul. Ezt tartjuk a magyar nép, országunk érdekei legjobb szolgálatának is. Mi szüntelen a magyar-szovjet barátság, a Varsói Szerződés, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa szervezetén belüli együttműködés erősítésének hívei vagyunk. Ugyanígy minden eszközzel dolgozunk a világ összes kommu­nista és munkáspártjai, a haladás minden erejének egyesítéséért, az imperialista­ellenes erők akcióegységéért. Mi mindenkor támogatjuk a kommunista pártok, illetve a szocialista országok sokoldalú tanácskozását és a közös fellépést a né­pek közös ellenségével szemben. Ez az álláspontunk széles körben ismert, nyil­ván ezért vannak bizalommal a testvérpártok és határoztak úgy, hogy a kom­munista és munkáspártok találkozóját Budapesten tartják meg, s hazánk fő­városát jelölték ki a nemzetközi tanácskozás előkészítő bizottságának szín­helyéül. Pártunk, munkásosztályunk, népünk szilárdan kitart a jövőben is az inter­nacionalizmus, a szocialista országok testvériségének, a népek barátságának magasztos elvei mellett. Mint látnivaló, a nemzetközi helyzet bonyolult. Bár őszintén szólva, ameddig vissza tudok emlékezni, egyetlen nyugodt esztendőre sem emlékszem. Népünk dolgozzon nyugodtan és állhatatosan. A történelem, a világ előre halad és nem visszafelé. A szocializmus, a béke erői növekednek, legyőzhetetlenek és minden nehézségen át diadalmaskodni fognak. A MAGYAR KORMÁNY NYILATKOZATA A VIETNAMI—AMERIKAI ELŐZETES 19 BÉKETÁRGYALÁSOK SZÍNHELYÉVEL KAPCSOLATBAN A Magyar Népköztársaság kormánya megújítja és megerősíti szolidaritásának kifejezését a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya és népe, a Dél­vietnami Nemzeti Felszabadítási Front és Dél-Vietnam népe iránt. Az utóbbi időben új szakasz kezdődött a vietnami népnek az amerikai agresszió és inter­venció ellen vívott hősi önvédelmi harcában s nemzetközi politikai és diplo­máciai tevékenységében is. A Vietnami Demokratikus Köztársaságnak az agresszióval szemben kifejtett aktív ellenállása, hatékonysága, a dél-vietnami nép felszabadító fegyveres ala­kulatainak sikerei következtében az Egyesült Államok veszteségei gyorsuló ütemben nőnek. A dél-vietnami erők új esztendei nagy offenzívája alapjaiban zavarta meg az Egyesült Államok délkelet-ázsiai politikai és katonai elképzelé­seit. Hatalmas arányú nemzetközi nyomás nehezedik az Egyesült Államok kormányára annak érdekében, hogy induljon el az agresszió csökkentésének útján, s fogadja el a Vietnami Demokratikus Köztársaságnak s a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Frontnak a nemzetközi jog írott és íratlan szabályait tiszteletben tartó ajánlatait a tárgyalások előkészítésére. Eközben példátlan

Next

/
Thumbnails
Contents