Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1968
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Április - Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának a Hazafias Népfront IV. kongresszusán elmondott beszédéből (Részlet)
vallásra kényszeríti az Egyesült Államok kormányát. Az Amerikai Egyesült Államok elnöke ismételten úgy nyilatkozott, hogy „bármikor, bárhol" kész a politikai tárgyalások felvételére. Ennek ellenére a tárgyalás színhelyével kapcsolatos huzavona arra mutat, hogy az amerikai politika változatlanul taktikázó jellegű, kétszínű ebben a kérdésben is. Mi Vietnam harcoló népét kezdettől fogva és mindaddig támogatjuk, amíg az amerikai agresszió véget nem ér. Készek vagyunk a jövőben is erőnkből telő anyagi, haditechnikai, politikai és diplomáciai segítségnyújtásra a vietnami népnek. A nemzetközi élet másik, állandó feszültséget jelentő tényezője a tavaly nyári izraeli agresszió. A legutóbbi, Jordánia elleni fegyveres támadások ismét bebizonyították, hogy Izrael kormánya agressziós politikáját folytatja, semmibe veszi az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsának határozatát s tetézi korábbi bűnei halmazatát. Mi ebben az esetben is a megtámadottak, az arab országok oldalán állunk, az ő ügyüket támogatjuk. Arra törekszünk, hogy az agresszió előtti állapotok visszaállításával a kérdés politikai rendezést nyerjen. Európában a béke és biztonság megteremtéséhez a szocialista országok és a kontinens haladó erőinek következetes politikája nyomán sok tekintetben kedvezőbbé vált a légkör. Az ezért folyó munkából mi, magyarok is kivettük és kivesszük részünket. Pártunk részt vett Karlovy Vary-ban az európai kommunista és munkáspártok tanácskozásán, amelynek témája az európai biztonság megteremtése volt. Kormányunk tevékenyen építi, fejleszti számos nyugateurópai országgal kapcsolatait ugyanazon cél érdekében. Ilyen hasznos kapcsolatbővítésre került sor a magyar miniszterelnök, Fock elvtárs franciaországi látogatása során. Ennek eredményeivel elégedettek vagyunk, a magyar-francia kapcsolatok javulásának és bővülésének örülünk. A kedvező fejlődés útjában a legnagyobb akadályt továbbra is a nyugatnémet revansizmus és militarizmus képezi, amely önmagában is, az amerikai imperializmus gyámolítottjaként pedig még inkább veszélyt jelent Európa népeinek biztonságára. A Német Szövetségi Köztársaság kormánytanácsának egyes tagjai a bizalom hiányát sérelmezik az európai szocialista országok részéről, ugyanakkor semmit sem tesznek, ami bizalmat ébreszthetne. A Magyar Népköztársaság kormánya, mint eddig is tette, ezután is az európai béke és biztonság megvalósításáért dolgozik. Hazai közvéleményünket - érthetően - erősen foglalkoztatja a szocialista országok kapcsolatainak kérdése, a mi viszonyunk alakulása a többi szocialista országgal, valamint azok az események, amelyek mostanában a szocialista országokban történnek. A múlt évben örömmel vették az emberek nálunk, hogy nagy barátunkkal, a Szovjetunióval és a Német Demokratikus Köztársasággal új barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződéssel tovább erősítettük szövetségünket. Sajnálattal értesült közvéleményünk arról, hogy országunk és a Román Szocialista Köztársaság álláspontja eltért egymástól a német kérdés, majd ezt követően az izraeli agresszió egyes kérdéseinek megítélésében. A csehszlovákiai és lengyelországi eseményekkel kapcsolatban pártunk és közvéleményünk teljes mértékben szolidáris test vérpártjainkkal, és őszintén kívánjuk a szocializmus erőinek további megerősödését országaikban.