Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 5. kötet
Iratok - IV. A Balkán-háború kiterjesztése. A jugoszláv—magyar örökbarátsági szerződés létrejötte. Magyarország részvétele a Jugoszlávia elleni támadásban (1940. november 23.—1941. április 9.)
de nagyfokú tájékozatlanságát is elárulja. Mindenekelőtt is meg kell állapítanom, hogy Magyarország és Románia között mindkét állam Angliával szemben tanúsított magatartása tekintetében semmiféle párhuzamot vonni nem lehet. Kétségbevonhatatlan tény, hogy Nagy-Románia nagyrészt Angliának köszönhette megalakulását és létét, s hogy 22 éven át Anglia politikai és gazdasági támogatásában is állandóan része volt. Mégpedig sokszor éppen Magyarországgal szemben és Magyarország rovására. Azt, hogy viszont Magyarország mennyit köszönhetett a világháború utáni angol politikának, csakugyan felesleges itt újból elmondanom. Az angol közvélemény tehát teljes joggal más magatartást várhatott volna Romániától, mint Magyarországtól. S ha a két ország magatartását tisztán angol szempontból bárki is csak félig-meddig igazságosnak látszó elbírálás alá vonja lehetetlen, hogy a mérleg ne Magyarország javára billenjen. A Nagy-Románia megalakulásához nyújtott és 22 éven át biztosított angol támogatás korántsem tartotta vissza, de nem is feszélyezte Carol királyt és kormányát abban, hogy már 1937-től kezdődően mindinkább messzemenő kapcsolatokat építsen ki a Német Birodalommal. Carol király volt az, aki még 1937 decemberében a közismert németbarát Goga Octavianra bízta az ország kormányát, s amikor ennek kormányzási kísérlete csődöt mondott, a német nemzeti szocializmushoz és az olasz fascizmushoz hasonló rendszert épített ki, amely tulajdonképpen a király személyes és korlátlan diktatúrájával volt egyértelmű. A király diktatúráját végrehajtó kormányoknak az volt egyik legfőbb céljuk, hogy a német—román, illetve az olasz—román kapcsolatokat kiépítsék és mind szorosabbra fonják. Ennek a törekvésnek egyik emlékezetes állomása az 1939 márciusában megkötött német—román gazdasági szerződés, amely Romániának úgyszólván egész gazdasági termelését Németországnak szolgáltatta ki. A román kormány 1939 májusában még bizonyos huzavona után elfogadta ugyan az angol és francia kormány részéről felajánlott garanciát — mert azt visszautasítani vagy elhárítani nem merte —-, de ugyanakkor még áldozatok árán is tovább kereste a német kormány jóindulatát. Ezt a célt szolgálta, hogy az 1939. év márciusában kötött német—román gazdasági szerződést 1940 májusában jelentékenyen kibővítették. A Romániával szemben olyan elnéző angol tényezők úgy látszik elfelejtik, hogy Carol király és kormánya 1940. július 1-én osztentatíve visszautasította az angol kormány garanciáját, s hogy a birodalmi kormány kívánságának eleget tegyen, 10 nap múlva a Népszövetségből is kilépett. Nem sokkal utóbb a román kormány ugyancsak német kívánságra a Balkán Szövetségből folyó kötelezettségeit is megszűntnek jelentette ki. Történt mindez annak a királynak, illetve kormánynak elhatározásaként, amelyet a Nagy méltóságod előtt a fentiek értelmében nyilatkozó angol tényezők Románia „legális" kormányának tekintenek. Ezekben a cselekményekben tehát szükségszerűen a román nép állásfoglalását kell látni. Az események rendjének szándékos, vagy ha nem ez, hát akkor felületes öszszekavarása, ha bárki is arról beszél, hogy a németek először fegyveres erővel hatoltak be Romániába és azután az államfőt és a legális kormányt eltávolították. Az igazság az, hogy a román államfő eltávolításában a német csapatoknak nemcsak hogy nem volt semmi részük, de Carol király lemondásakor német csa932